Érdekes világMisztikum

A Bermuda-háromszögből került elő egy repülőjárat, utasokkal 35 év után: megdöbbentek, amikor felnyitották a belsejét

Bizarr videó látott napvilágot az 513-as járatról és a történetéről…

Mi történhetett az utasokkal, akik hirtelen 35 évet öregedve az enyészeté “lettek”?

A Bermuda-háromszög átka, vagy egy időalagútba keveredtek? Senki sem tudja a mai napig megmagyarázni a történteket.

Hirdetés

Nem akármi történt egy brazil reptéren, mely felett a hatóságok sem tudtak nyugvópontra jutni.

Egy 35 évvel korábban a levegőbe emelkedő, majd a Bermuda-háromszög felett eltűnő repülőjárat landolt a kifutón.

A hatóóság emberei azonnal nagy erőkkel vonultak ki, hogy behatoljanak a gép belsejébe.

Amit aztán ott találtak, az maga volt a rejtély. Olyan volt az egész, mint egy “időkapszula”, a szó szoros értelmében.

91 csontváz ült a székébe dermedve, a pilótafülkében is két csontváz ült, egyikük órája megállt.

A műszereik “kifagyva”, mintha az idő valóban megállt volna 35 évvel ezelőtt…

Mindez 1985-ben, más források szerint 1987-ben – történt.

Íme a videó, ami körbejárja a legendát:

Azóta sincs megfejtése az esetnek.

Hirdetés

Egyesek szerint a kormány emberei valamit olyat találtak a gépen, amiről jobbnak látták, ha soha nem beszélnek.

Más források szerint titkos féregjárat kísérleteket hajtottak végre akkoriban a Bermuda-háromszög felett, és valójában ez okozta a rejtélyes eltűnéseket, így az 513-as járat eltűnését is.

Mások úgy vélekednek az egészről, hogy talán meg sem történt, és az egész csak egy városi legenda.

Ennek cáfolata lehet ellenben az, hogy több korabeli újságcikk is maradt fenn a történtekről, noha ez sem bizonyít semmit.

Egy biztos: a Bermuda-háromszög kapcsán több titokzatos eltűnés merült mer fel.

A Titkokszigete.hu például írt már egy esetről, ami viszont bizonyíthatóan megtörtént: ekkor egy hajó került elő nem is olyan régen…

Mely több mint 90 évvel ezelőtt tűnt el, szintén a Bermuda-háromszög térségében…

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kövess minket Facebookon!

Ezzel egyúttal támogatod oldalunkat is.