Érdekes világMisztikum

A koronavírust az 5G sugárzás okozta? Kaput nyitott a kórokozónak? Bizarr teóriának jártunk utána

Ijesztő és abszurdnak ható konteó járja a netet. Mi az igazság ezzel kapcsolatban? Az állítások szerint az 5G hálózat által keltett hullámok ütnek “lyukat” a sejtekbe, amibe a vírus behatol. Utána jártunk az igazságnak.

Egy igencsak megdöbbentő konspirációs teória látott nemrég napvilágot, mely alaposan felborzolta a kedélyeket, nem véletlenül.

Az állatásai amit megtesz, nagyon komoly és durva.

Hirdetés

Arról van szó, hogy az elmélet hívei szerint az 5G hálózat és az által keltett sugárzás okolható valójában a koronavírusért.

Az 5G hálózat ugyanis állításuk alapján “lyukat” üt a sejtek falán, amiken át a vírus behatol.

Konkrétan az 5G alacsony, közepes frekvenciasávokon és milliméter-hullámokon terjed (24,25 GHz – 86 Ghz).

Ezek közül a milliméter-hullámok miatt aggódtak legtöbben, pedig ilyen hullámsávon működő eszközök már jó ideje léteznek mindenfelé a repülőtéri biztonsági szkennerektől az autók ütközés-elkerülő és tolatóradarjaiig.

Ezeket már jóval az 5G előtt is sokféleképpen vizsgálták és semmilyen egészségre káros hatást ugyan nem tudtak kimutatni, de a mai napig nem tisztázott, hogy hosszú távon milyen komolyabb hatásai lehetnek.

Éppen ezért ellenezték sokan kvázi világszerte való bevezetését.

Léteztek ugyanis ezzel ellentmondó tanulmányok, melyek szerint rákkeltő folyamatokat indíthat el a szervezetben, mivel átjut a sejtek falán.

Az összeesküvés elmélet szerint nem csak átjut kis is lyukasztja azt, de erre mindjárt visszatérünk.

A konteó azt állítja, hogy az 5G létrehozása és működésbe lépése után jelent meg nem sokkal a vírus, és hogy ez nem véletlen.

Hirdetés

Tudományos alapja annak a résznek egyáltalán nincs, hogy átlyukasztja a sejtfalat.

Hosszú távon viszont az sem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy semmilyen negatív hatása nincs, mivel nem állnak egyelőre rendelkezésünkre még egy éves tanulmányok sem hiszen most vezették be…

Ráadásul az 5G sugárzás képes legyengíteni az immunrendszert – a konteó szerint.

Utána jártunk néhány tudományosabb dolognak, szakembereket kérdeztük, és arra jutottunk, hogy:

Nagyon nagy a valószínűsége, hogy ez a konteó túlzó, tehát nem az 5G okozza a koronavírus járványt.

Az 5G megjelenése nem képes sem arra, hogy molekulákat úgy legózzon át, hogy abból egy eddig ismeretlen vírus szülessen meg, vagy épp bejuttassa a szervezetbe.

Mindenki figyeljen oda a másikra és saját magára.

Maradjon otthon, tartsa be a kormányzat utasításait.


Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kövess minket Facebookon!

Ezzel egyúttal támogatod oldalunkat is.