CímlapsztorikÉrdekes világ

A WHO vezetője beismerte a vírus laboreredetét? Megdöbbentő nyilatkozatot adott!

Ezt mindenkinek látnia és hallania kel…!

Túl korán zárták ki annak lehetőségét, hogy a koronavírus egy laborból szabadult ki – idézi a WHO főtitkárának a szavait a Portfolio. Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz egyben elismerte azt is:

A koronavírus eredetét vizsgáló nemzetközi csapat, amely idén Kínába látogatott, nehezen jutott hozzá a szükséges információkhoz a hatóságoktól.

Hirdetés

A gazdasági lap azt írja, az utóbbi hónapokban egyre nagyobb érdeklődésre tett szert az a vélekedés, miszerint a koronavírus egy vuhani laborból szabadult ki.

Emlékezetes továbbá, hogy Joe Biden májusban utasítást is adott arra, hogy vizsgálják ki a vírus eredetét.

Elmondása szerint jelenleg két elmélet van, az egyik szerint egy baleset következtében szabadult ki a kínai laborból a vírus, míg a másik szerint fertőzött állaton keresztül került kapcsolatba az emberrel.

Nemrégiben Peter Daszakkal kapcsolatban merült fel, hogy ő és Shi Zhengli lehet a személyes felelőse a laborból való kitörésnek is.

Napvilágra kerültek ugyanis olyan interjúk és dokumentumok, melyek egyértelművé tették, hogy a vuhani laborban koronavírus kimérákkal kísérleteztek, humanizált, azaz emberi sejteket tartalmazó egereken.

Erről itt írtunk bővebben.

Ha ezek igazak, akkor Kína messze felrúgta az összes tudományos és etikai kódexet amit halálos kórokozókkal kapcsolatban be kellett volna tartania a tudósainak.

Ráadásul Peter Daszak is része volt a WHO vizsgálóbizottságának, így segített “elfedni” az igazságot a vírus eredetéről…

Emiatt az USA is érintette, ez magyarázattal szolgálhat arra, hogy az USA-nak és Kínának miért nem állt eddig érdekében valóban “utána menni” a kronavírus eredetének…

Hirdetés

A koronavírus ugyanis egy Amerika által pénzelt koronavírus kísérlet balul elsült “mellékterméke” valójában…

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Ha tetszett, kövesd partnerünk tartalmait is!

Iratkozz fel a csatornára.

Ezzel egyúttal támogatod oldalunkat is.