CímlapsztorikEgészségünk

“Az emberek nem a rákba halnak bele, hanem a kemoterápiába… és ez még csak a jéghegy csúcsa…” – Kiakadt a Berkeley Egyetem professzora

Módszeres hallgatás zajlik az összes gyógyszergyártó cég részéről azzal kapcsolatban, hogy valójában mennyire is hatékony.

Egy professzor elmondta, hogy a tanulmányok alapján többen halnak bele magába a kemoterápiába az emberek, mint a rákba, sőt, a kemoterápia sok esetben felerősíti a rákot.

Az igazság, amit nem mondanak el a kemóval kapcsolatban…

Hirdetés

A kemó mint a rák okozója?

A kemoterápia nem orvosság, hanem méreg. Ezt nem árt tisztázni, és fontos hogy tudd, hogy ez TÉNY.

A kemoetrápia ugyanis egy olyan gyilkos kémiai koktél, mely sejtmérgeket tartalmaz. Olyan mérgeket, melyek nem válogatnak, mindent kinyírnak a szervezetedben, ami eléjük kerül.

Súlyos szőnyegbombázás a test ellen.

Olyan, mintha aknavetővel lőnénk egy légyre – jellemezte már több szakember a kemoterápia kockázatait és az ehhez mért hatékonyságát.

Ugyanis még csak nem is elég hatékony, sőt, egyre több friss és független tanulmány mutatja, hogy valójában nem segít, hanem megöl, emellett újabb mutáns rákos sejtek növekedését idézi előa szervezetben.

A Berkeley Egyetem professzora kitálalt

Nemrég a Berkeley Egyetem egyik professzora elégelte meg a kemoterápia körül kialakult rengeteg halálos tévhitet.

Úgy döntött, hogy elmondja az igazságot.

Dr. Hardin B. Jones 25 évet töltött a rák kutatásával, ezalatt a különféle kemoterápiás szerek hatását is tanulmányozta, és arra jutott, hogy a kemoterápia felett nemhogy eljárt az idő,d e igazság szerint soha nem lett volna alkalmazni az egészségügyben.

Amerikai tudósok csoportja is érdekes dolgokra bukkant, amikor arra a kérdésre kerestek magyarázatot, hogy miért olyan ellenállóak a kezelésre bizonyos rákos sejtek a szervezeten belül, amikor laboratóriumi körülmények között olyan könnyen elpusztíthatóak.

Hirdetés

A kutatók egy bizonyos kemoterápia hatásait tesztelték prosztatadaganattal diagnosztizált férfiak rákos szöveteiből vett mintákon.

A kezelés után bizonyítható DNS-károsodást észleltek az egészséges sejtek szerkezetében.

Emellett kiderült, hogy ezek a kemoterápia által károsított egészséges sejtek többet termeltek egy bizonyos WNT16B – nek keresztelt fehérjéből, ami kedvez a rákos sejtek túlélésének.

A gyógyszergyárak összezárnak, kéz kezet mos

A gyógyszervállalatok, kifejezetten a kemoterápiás szereket gyártó cégek már rég tudnak erről. 

Több millió dolláros iparág ez, ezért a folyamat és a pénzcsináló gépezet ennek ellenére nem állt le.

Évente rengeteg embert küldenek a halálba futószalagon keresztül, mindezt azért, hogy az onkológia ipara tovább virágozzék az így láb alól eltett betegek “hamvain”.

Szervezett tömegmészárlás, mindezt az egészségügy berkein belülről vezényelve: csak ezt így nyíltan nem sokan merik kimondani…

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kövess minket Facebookon!

Ezzel egyúttal támogatod oldalunkat is.