CímlapsztorikÉrdekes világTudomány

Dr. Eric Cline a civilizáció összeomlásáról: honnan tudjuk, hogy nem jött már el MOST?

Az emberi civilizáció a múltban már számtalanszor produkált kisebb-nagyobb összeomlásokat.

Egyesek szerint közeleg a következő, mások úgy gondolják, hogy már most is zajlik.

Minél nagyobb és fejlettebb volt, annál katasztrofálisabb volt a “visszaesés” is. Dr. Eric Cline kutatásai segítenek felvázolni, mi vár ránk.

Hirdetés

A neves kutató rengetegszer kutatott már a témában.

Többek között ő jött rá arra, hogy valamennyi egykori civilizáció rendelkezett egy hanyatlási időszakkal, mely után végleg elbukott, megsemmisült.

Ezt az időszakot pedig egy jelentős felvirágzás előzte meg.

Valamennyi kultúra bukása oly váratlan volt, mint a villámcsapás: mégis voltak apró jelek, amikből utólag tudni lehetett, hogy nagy volt a baj.

A civilizáció első összeomlása szerinte Kr. e. 77-re tehető, de a Római Birodalom, vagy a Görögök, és maják bukását is ugyanaz okozat: a korlátlan terjeszkedés, és a javak felélése.

Az, hogy az adott civilizáció éhsége egyszerűen akkora volt, hogy felfalta saját magát.

„A nagy civilizációkat nem külső erők ölik meg. A saját életüket oltják ki” – erre a következtetésre jutott 12 kötetes világtörténelme végén Arnold Toynbee is.

A brit történész 1961-ben fejezte be fő művét, így nem tudhatta, hogy a 21. század elején Európa elfeledkezni látszik figyelmeztetéséről.

Nem kell messzire menniük az európaiaknak, ha egy nagy birodalom bukását akarják tanulmányozni.

Hirdetés

A Római Birodalom Kr. u. 390-ben még 4,4 millió négyzetkilométer területű volt, öt évvel később ez 2 millió négyzetkilométerre csökkent. 476-ra pedig a birodalom területe a nullával volt egyenlő.

Egyértelmű, hogy hasonló sors vár a teljes nyugati világra.

A különbség csupán annyi, hogy ez az összeomlás jóval katasztrofálisabb lehet.

Hogy miért?

Azért, mert a világtörténelemben először egy globális szintre nőtt egy civilizáció, egy úgynevezett megacivilizációvá, leszámítva talán a harmadik világot.

Az időnk egyre fogy. A dorbézolás és mértéktelen fogyasztás visszaüthet majd, és már a társadalmaink összeomlása is látszik.

Az egyes országok lakosai talán soha nem voltak ennyire megosztottak… Ez pedig előre vetíti azt, hogy a mi civilizációnk is magában fog roskadni.

Az összeomlás előtti jelekben magunkra ismerünk: az erőforrások mértéktelen pazarlása, a mának élés, a pillanat uralása jellemezte a haldokló birodalmakat.

A kulturális örökségek hátrahagyása, a társadalom szétziláltsága.

Ezek pedig vérfagyasztóan ismerősek a hétköznapjainkból…

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld közösségi oldalunkat, ezzel is támogatva az oldal további működését

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.