Érdekes világ

Eurábia iszlám vízióját építgeti Ferenc pápa és az EU elitje?

Jól átgondolt, hideg logikával végrehajtott terv zajlik Európa teljes tönkretételére…?

A nyakunkon van a régóta melemngetett kígyó, mely szép lassan fojtja majd meg az európai ősközösségeket, és veszi el mindenkitől a földet, amiért őseink vére folyt?

Az már nagyon régóta sejthető volt, hogy Ferenc pápa egy cinkelt lap abbana politikai színdarabban, vagyis játszmában, melyet még annak idején merkel indított el.

Hirdetés

A “menekültekkel való pókerpartiba” még maga Juncker is beszállt, szerevs irányítója volt az EU vezető elitje Verhofstadt-tal együtt.

2015-ben adták ki az ukázt, mikor Ferenc pápa hozzáállása is hirtelen átalakult – politikai indíttatásra…

Ugyebár az is tényként kezelendő mára, hogy Ferenc pápa csak úgy “erőszakkal” lett odatéve a pápai trónra, belső puccsot kíséreltek meg és lemondatták XVI Benedeket, az “olajfa dicsőségét”.

Az okokról is szintén sokan tudnak: Benedek nem engedte volna a migrációt, bármennyire is humanitárius szerepéről ismert az egész egyház.

Az egyház, a Vatikán, sőt, a teljes keresztény kultúrkör egy olyan invázióban vált érdekeltté, mely egyúttal a kereszténységét végét jelentheti…

Gondoljunk csak bele ebbe az egészbe.

Itt tényleg arról van szó, hogy volt az egyház, aki egy másik pápa irányítása alatt EURÓPA érdekeit tartotta szem előtt, az európai kereszténységgel.

Aztán ezt a pápát lemondatták belső ügyeket és botrányokat elővéve, hogy egy nem európai gyökerű pápát hozzanak a helyére először a Vatikán történetében.

Mivel ebben az értelemben maga Ferenc pápa is egy “bevándorló” az egyház élén, így nem csoda, hogy Merkel kilóra megtudta őt venni a Wilkommenskultur végrehajtásához.

Hirdetés

A pápa feladata volt elkormányozni az egyházat és érzékenyíteni az embereket a menekültekkel való szolidaritásra.

Ferenc pápa többször kijelentette hogy az európai embernek KÖTELESSÉGE befogadni ezeket a messziről jött embereket, még akkor is, ha nőket alig, ellenben aktív korú, huszon és harminc éves férfiakat láttunk köztük csak…

Merkel és társai tudták mit követnek el.

Az európai kultúra átalakulását gyorsítják meg és kevert fajúvá teszik a lakosságot.

Ezt azonban ők inkább üzleti érdekekből tették: a Nyugat fogyatkozik, egyre büdösebb a munka, és a fogyasztói társadalom egyre tehetősebb rétege már nem költ annyit, ami eltartaná a multikat.

Végig innen fújt a szél, újra fizetni hajlandó, alja munkát elvégző réteget kellett “teremteni”.

Igen ám, csak Merkelék azzal nem számoltak, hogy a bevándorlókkal kultúrát és vallást is importálnak.

Ez pedig szép lassan fogja felfalni Európát: akár hajlandóak ezt tudomásul venni, akár nem…

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kövess minket Facebookon!

Ezzel egyúttal támogatod oldalunkat is.