Egyéb

Trianon: világcsalás! Így történt a nagy merénylet a magyarság ellen, így vettek el tőlünk mindent!

Valójában már előre kitervelt műveltet hajtottak végre a nemzetünk ellenségei?

Tényleg Napóleonhoz fűződik a legenda arról, hogy hogyan vegyék el a magyarság múltját?

A teljes igazság Trianonról és a nemzeti múlt eltusolásáról…

Hirdetés

Napóleon és a magyar nemzeti múlt

Még ma is él a köztudatban egy legenda, melyről nehéz megállapítani, hogy mennyi alapja lehet.

Annak idején 1805-ben Napóleon Bécs városához érkezett, a legenda szerint megkérdezte tanácsadóját, hogy mit tegyen a magyarokkal? Ő ezt válaszolta:

Felség! A magyarok felnéznek nagyjaikra, és büszkék a múltjukra. Vedd el e nép múltját, és azt teszel velük, amit akarsz!

A Habsburgok a szabadságharc leverése után a Bach korszakban megvalósították, az eredményt láthatjuk mivé lett ez a nemzet.

A recept régi és nagyban is működik: Vedd el az emberiség múltját és azt csinálsz velük, amit akarsz. Az eredmény szintén hasonló.

Megtervezett történelmi és szellemi hadjárat a magyarok ellen

Figyelem,m 1978-ból származó fontos és hitelesnek mondott információk következnek.

Az egész arról szólt, hogy a magyar népet megfosszák a gyökereiktől. A Trianon-kódnak is nevezett világcsalást kifejezetten ellenünk kívánták elkövetni.

Egy olyan szándékos nemzetpusztítás volt ez, mely azt hivatott elvenni, amit elkezdtük lassan összerakni: az egységes magyar múltat.

Egészen 1917-ig csak a kirakós darabjai voltak meg, de nem állt össze a teljes kép. Viszont elkezdett lelepleződni a finnugor hazugság, melyet nemzetünknek egyfajta kulturális és történelmi börtönnek hoztak létre.

Trianon-kód, a nemzet múltjának kirakósa

Hogy ne tudjuk meg soha, hogy a magyarok Európa legősibb népe.

Hirdetés

A különböző kutatóintézetek már komoly bizonyítékok birtokában voltak, valamivel szét kellett választani ezeket: Trianon pedig több más ok közül emiatt is kapóra jött.

A különféle fennhatóságok alá kerülő kutatóintézetek és múzeumok eztán, Trianont követően soha nem tudták a nemzeti múlt végső kirakósát összerakni.

Egyúttal ez az egész arra is jó volt, hogy a nemzetünket végleg kivéreztessék, ez pedig egyfajta másodlagos cél volt.

Végül ugyanis mint azt a jelen idők mutatják, soha nem álltunk talpra…

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kövess minket Facebookon!

Ezzel egyúttal támogatod oldalunkat is.