CímlapsztorikÉrdekes világ

13 éves rákbeteg húgát nevezte önzőnek a menyasszony, amiért nem volt haja az esküvőn

“Nem tudom, hogy egy esküvő miért feledteti el az emberekkel az emberséget…” – záporoznak a kommentek az összeomlott lányhoz.

A 13 éves unokahúg a Redditen mesélte el a történteket. Rokona megkérte, hogy ő szórja majd a virágszirmokat a nagy napon, mivel ő a legkisebb lány a családban.

Ő el is vállalta, ám egy hónappal később szörnyű hírt kapott: súlyos agydaganattal diagnosztizálták. Rögtön el is kezdett kemoterápiára járni, emiatt pedig a haja gyorsan hullani kezdett.

Hirdetés

Elmondta az unokanővérének, hogy mi a helyzet, és megkérdezte, mi legyen így a hajával.

A menyasszony azt mondta, hagyja minél hosszabbra.

A lány azonban tudta, hogy az esküvőig nem fog megmaradni a haja, ezért a testvére rendelt neki egy parókát, amely nagyon hasonlított az eredeti hajára.

Saját fürtjei azonban továbbra is csomókban hullottak, és már kezdett elviselhetetlen lenni számára. Pár nappal a lánybúcsú és a próbavacsora előtt már annyira zavarta, hogy levágta az összes haját.

A próbavacsorán már az új parókáját viselte, hogy a fodrász (aki egyben a család barátja is) kitalálhassa, milyen frizurát csináljon neki.

A nő éppen azt mutatta meg a lánynak, hogy kell használni a parókaragasztót, amikor a menyasszony besétált és teljesen kiakadt.

„Megkérdezte, hogy miért nincs hajam, én meg mondtam neki, hogy mert rákos vagyok és kihullott.

De ezután is folyton szidott engem, így végül beismertem, hogy leborotváltam a fejemet, mert már nagyon csúnyán nézett ki a hajam.

Erre ő önző porontynak nevezett, és kijelentette, nem kaptam tőle engedélyt arra, hogy bármilyen drasztikus dolgot tegyek a hajammal az ő esküvője előtt”

Hirdetés

– mesélte.

Bejegyzését a Reddit „Én vagyok a seggfej?” című rovatában tette közzé.

A kommentelőknek pedig elég egyértelmű volt a válasza.

hirdetés
„Nem te vagy a seggfej. Sajnálom, hogy rákos vagy.

Nem tudom, hogy egy esküvő miért feledteti el az emberekkel az emberséget.”

„Önző porontynak nevezni egy rákos gyereket tényleg a legalja. Rohadt dög.”

„Kétszeres ráktúlélőként azt mondom, szard le! Nagyon fáj, amikor kihullik a hajad. Száz százalék, hogy nem te vagy a seggfej. Ezek után én kopaszon mennék az oltárig.”

„Önző poronty, amiért az életveszélyes állapotát előrébb helyezi az unokatestvére bulijánál? Mi a fenét képzel ez az unokatestvér? Ki a franc akar feleségül venni egy ilyen nárcisztikus seggfejet?!?”

„Ő az önző, egy kegyetlen menyasszörny. Mondd meg neki, hogy ha nem tudja megérteni, min mész keresztül, akkor nem vehetsz részt az esküvőjén.”

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!