Érdekes világMisztikum

Rájöttek, hová “párolog el” a lélek a halál pillanatában

Sir Roger Penrose megdöbbentő felfedezése újraírhatja a biológiát és a halál utáni élet kérdéseit!

A felfedezés, mely megváltoztatja a túlvilág és a lélek mibenlétét… tényleg van élet a halál után?!

Úgy tűnik, hogy igen.

Hirdetés

És most nem csak arról van szó, amit maga Sri Roger Penrsoe fedezett fel, hanem sok más értelmiségi, orvos és egyéb tudományos beállítottságú szakember állítja: van valami a halál után.

A halál utáni élet egyik legfőbb ellenérve az volt, hogy nem voltak konkrét bizonyítékok arra, hogy maga a lélek egyáltalán létezne.

Azt ugyani mérni tudták több ízben, hogy a halál pillanatában minden egyes emberi lény teste 21 grammal lesz könnyebb, ezt el is nevezték a lélek súlyának.

Azonban annak ellenére, hogy minden más zavaró tényezőt kizártak, egyúttal magát a 21 grammot sem találták meg a testben.

Vagyis azóta is évtizedes rejtélyről van szó, ami orvostudományilag kérdőjeles.

Vagy legalábbis az volt egészen eddig.

Penrose kutatásai és mérései ugyanis mikrotubulusokat fedeztek fel az agy belső szöveteiben.

Ezek olyan különös struktúrák, melyek biológiai eredetűek, de kvantumfolyadékokat tárolhatnak.

A mikrotubulusok kb. 22 nm átmérőjű, henger alakú struktúrák.

Hirdetés

Roger Penrsoe sejtése az, hogy ezekben a mikrotubulusokban tárolódik az emberi lélek, kvázi a tudatunk, az az egyedi jellemző, ami azzá tesz minket, mint amik vagyunk.

A halál pillanatában ezekből a mikrotubulusokból szabadon “kipárolog” valamilyen módon a kvantumfolyadék.

Ennek a pontos értéke pedig minden emberben 21 gramm lehet.

Penrose elméletét csak úgy lehetne mindent kizáróan bizonyítani, ha elvégeznének haldokló embereken újabb vizsgálatokat.

Ilyen kísérletekre azonban évtizedek óta nem került sor, főleg az etikai aggályok miatt.

Ennek ellenére egyre több kutató úgy véli, hogy ez hozhatná meg a várva várt eredményt, és azért lobbiznak, hogy az elkövetkező években összehozzanak egy nagy szabású humán kísérletsorozatot.

Ha bebizonyosodna a mikrotubulusokban tárolt kvantumfolyadék létezése, akkor, nem csak az válna bizonyossá, hogy van lélek a fizikai és biológiai értelemben véve is.

Az is egycsapásra nyilvánvalóvá válna, hogy ez a lélek valahová eltávozik, tehát a túlvilág léte sem lenne többé kérdőjeles…

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!