A kóma börtön az élők és holtak világa között? Tudósok sokkoló állásai forgathatnak fel mindent
A kómába esett embereket a sors kiszakítja az életünkből, és egy ismeretlen helyre ragadja el őket.
A senki földjére, egy légüres térbe az élők és a holtak világa között…?
Többé nem válaszolnak már vissza. Olyanok lesznek, mint egy tárgy. A tudomány is így kezdi el őket kezelni.
Bizonyára mindenki halott már arról, hogy milyen, amikor valaki kómába esik.
Arról már jóval kevesebb szó esik, hogy ilyenkor mit is él át pontosan a kómába esett személy.
Orvosilag a kóma olyan eszméletlen állapot, ami hat óránál tovább tart, a páciens érzéketlen vagy inadekvátan reagál a fájdalom-, fény- és hangingerekre, hiányzik nála a normális alvás-ébrenlét váltakozása, és nem képes akaratlagos cselekvéseket elindítani.
A kóma eredetileg egy görög eredetű szóból ered, ami mély álmot jelent.
Egyesek a halálnál is rosszabb állapotnak gondolják.
Úgy tartják, hogy ez a halál tornáca, amikor már nem tartozik az ember egyik világhoz sem. Már nincs az élők között, de meghalni sem halt meg teljesen.
A folyamatok napoktól kezdve egészen éveken át, vagy akár évtizedekig tarthat.
Sok esetben halállal végződik, és általában véve is nagyon csekély az esély, hogy valaki felébredjen a kómából, ezért a mai napig forró téma, heves vitákkal annak a kérdése, hogy mikor kell megfontolni azt, hogy valakit lekapcsoljanak a gépekről.
A tartós vegetatív állapotra a leghíresebb példa egy floridai nő, Terri Schiavo, akit 15 éven keresztül tartottak gépek életben, mielőtt férje, Michael Schiavo elérte, hogy eltávolítsák a gyomorszondáját, és így gyakorlatilag szomjan halt. Az esetnek világszerte híre ment, nagy vihart kavart, melynek hatására összecsaptak az aktivisták a kegyes halál támogatóival.
A Harvard és a Marylandi Egyetem kutatói felfedezték, hogy a nem vallásos emberek szerint az éber kómások egy szinten vannak a halottakkal.
A nagyon vallásosak azonban különbséget tettek köztük, mégpedig a halottak javára. A kutatók kimutatták, hogy az eltérés részben a halál utáni élettel kapcsolatos hiedelmekkel függ össze.
Furcsa azonban, hogy pont a nagyon vallásosak ellenezik általában a hozzá hasonló betegek gépekről való lekapcsolását. Nem meglepő, hogy a tanulmány résztvevői úgy nyilatkoztak: inkább meghalnának, semmint élnének tartósan éber kómában.
A témával kapcsolatos videó:
Vagyis ha valakit lekapcsolnak a gépekről, azok nem mások, mint elsietett halálos ítéletek?
Tagadhatatlan, hogy a kómában lévő agy valamit érzékel a külvilágból, de ezen a téren a mai napig sötétben tapogatózunk.
Az orvostudomány fejlődése létrehozta az élet és a halál közti senki földjét.
Pedig ezeknek az emberek megmenthetők lennének.
Érthető, ha egyes családok, hozzátartozók belefáradnak, vagy engednek a nagy nyomásnak, hallgatnak az orvosokra, és lekapcsolják őket a gépekről.
Hiszen valaki így tud végre elengedni.
Azonban ha bárki hasonló helyzetben van, vagy ismer ilyen hozzátartozót, annak érdemes elgondolkodnia az elmondottakon.
Az egész modern nyugati orvoslás hozzáállása meglehetősen ironikus, ha belegondoltok.
Megmentenek minket az azonnali haláltól, ha kell úgy hogy kómába zuhanunk.
Majd ugyanez az orvostudomány pusztán hideg logika és a praktikum mentén “visszaveszi” tőlünk az életet amit adott.
Mintha kezdene végleg megszűnni az élet feltétlen szentsége, és a helyét átvenné az “Élni érdemes élet” elve.
Az Élet új technokrata szemlélete körvonalazódik, melyben az egyén felett álló hatalom dönt a tudomány álarca mögött arról, gazdaságos-e még minket életben tartani, megéri-e még a felépülésben reménykedni, hasznos-e minket intenzív kezelésekkel a kómából visszahozni.
Rossz irányba halad az az orvoslás, amely elveszi az egyén saját élete feletti önrendelkezési jogát.
Pedig ezek az emberek nem haltak meg. Már nincsenek köztünk sem.
