Novák Katalin a lemondás után több száz milliós rezidenciába költözhet több milliós fizetéssel élete végéig
Döbbenetes. Ezeknek mindent lehet?
Novák Katalin jelenlegi lakhelyére költözhet be Magyarország következő köztársasági elnöke
– írja az RTL.
Az épület felújítására több száz millió forintot szántak az utóbbi években, és egy törvény előírja, hogy az államfőnek mindenképp ebben az épületben kell laknia.
A rezidencia egyébként még 2022-ben jelentős, csaknem 280 millió forint összértékű felújításon esett át: a kivitelezés áfa nélkül 184 millióba került, az eszközbeszerzésre pedig 35 milliót fordítottak.
A távozó köztársasági elnököt – lemondása ellenére is – megillet minden olyan juttatás, szolgáltatás, amelyet a mindenkori államfők megkapnak.
Ezek részét képezi az is, hogy
KÉRÉSÉRE REZIDENCIÁT BIZTOSÍTANAK NEKI, EGYFŐS KISZOLGÁLÓSZEMÉLYZETTEL.
Emlékezetes, hogy az előző államfő, Áder János is egy olyan svábhegyi rezidenciába költözhetett át, amelyet 929 millió forintból újítottak fel.
Ádert akkor – Schmitt Pálra hivatkozva, aki a lemondása után nem kérte a rezidenciát – fel is szólították, hogy ne fogadja el ezt a felajánlást.
Azt egyelőre nem tudni, hogy Novák Katalin igényli-e az állami rezidenciát, és ha igen, akkor hova költözhet.
Az viszont biztos, hogy lehetősége lesz igényelni ezt, és ezen felül jár neki
- élete végéig havi tiszteletdíj, amely a házelnököt megillető mindenkori tiszteletdíj 1,1-szerese (jelenleg 4,6 millió forint),
- hivatali gépkocsi személyes használata,
- egy háromfős titkárság
- és az ingyenes egészségügyi ellátás is.
Szerintetek megérdemli és ténylegesen járhat neki?