Magyar Péter dalban küldte el melegebb éghajlatra Orbán Viktor vejét és Lázár Jánost is
Nos, ki mit gondol? Találó?
Megy a gőzös, megy a gőzös Batidára. A batidai, batidai birtokára.
Komoly fennakadásokat okozott a vasúti közlekedésben, hogy szombaton sorompó hibásodott meg a balatoni fővonalon.
A közlekedés összeomlott, a tájékoztatás sem volt megfelelő.
Az ügyben előbb a MÁV vezérigazgatója, majd Lázár János építési és közlekedési miniszter is a vonalat tíz évvel ezelőtt felújító Siemens felelősségét firtatta, vizsgálatot jelentett be, majd azt, hogy az érintett utasok a jegyük árának száz százalékát visszakapják.
Később azt közölték, hogy vasárnapra klímás buszok százait helyezik készenlétbe, ha a vasúton újabb probléma adódna.
A buszok többsége Budapesten várakozott, az egyik szakszervezet tájékoztatása szerint a sofőrök egy része nem éppen ideális körülmények között.
A káosz után egy nappal bevetésre várakozó buszokról Láráz János videót is közzétett, abban azonban nem ő, hanem az államtitkára kért elnézést az átélt kellemetlenségekért.
A vasúti káoszról a Tisza Párt több közleményt is kiadott, vasárnap este pedig a tömörülés elnöke, Magyar Péter egy éneklős videóval jelentkezett:
a Megy a gőzöst írta át és adta elő úgy, hogy abban szó van egy bizonyos „MÁV-os Jánosról”, a batidai birtokról, de még Tiborcz István neve is előkerül benne.
Egyesek szerint jó és frappáns a dal, mások szerint viszont nem kellene Magyar Péternek enynire leereszkednie erre a szintre.
Elvége sokan egy leendő kormányfőt látnak benne.
Ugyanakkor a hazánkban történő dolgok is önmagukban is eléggé tragikomikusak.
Ti mit gondoltok?