Míg te minden forintot megnézel bevásárláskor, addig a NER ficsúrjai életük legjobb évüket zárták – milliárdos osztalékok és pénztenger, miközben a nép nyomorog!
Miközben az átlag magyar azon gondolkodik, hogy a krumplit vagy a tejfölt hagyja ott a boltban, a NER aranyifjai életük legszebb évét zárták.
Milliárdos osztalékok repkednek, luxusvillák nőnek ki a földből, svájci bankszámlák híznak – miközben te hónapról hónapra várod, mikor jön a rezsiszámla, hátha nem kell választanod étel és fűtés között.
Ez a rendszer már rég nem a nemzetről szól, hanem egy szűk, gátlástalan elit pénzéhségéről.
Ők azok, akik a „keményen dolgozó kisember” mögé bújva nyúlják le az uniós pénzeket, írják át a közbeszerzéseket, és csinálnak luxuséletet abból, ami neked csak álom marad.
Míg te örülsz, ha évente egyszer eljutsz a Balatonhoz, ők helikopterrel ugranak le ebédelni a horvát tengerpartra.
A kormánypropaganda közben harsogja, hogy „Magyarország jobban teljesít”. Csakhogy azt nem teszi hozzá, hogy Kinek? Nem neked, nem a tanároknak, nem az ápolóknak, nem a dolgozóknak.
Hanem a Mészárosoknak, a Tiborczoknak, meg az éppen aktuálisan feltörekvő „nemzeti tőkéseknek”.
Akik úgy szedik ki a cégükből az osztalékot, mintha az élet természetes rendje volna, hogy évi 18 milliárdot hazavisznek, miközben te örülsz, ha marad a hónap végén 18 ezer forintod.
A magyar társadalom két részre szakadt. Az egyik a túlélésért küzd, a másik meg azért, hogy hova parkolja a Bentley-t a következő yachtbulin.
Miközben a kormány „háborús inflációról” meg „Brüsszel elleni harcról” beszél, addig a haverok csendben gazdagodnak.
A te válságod az ő lehetőségük. A te nélkülözésed az ő profitjuk. Ez a NER valódi arca.
A kérdés már nem az, hogy meddig lehet ezt bírni, hanem hogy meddig vagyunk hajlandók némán tűrni. Mert a pofátlanságnak van határa – csak nem biztos, hogy ők elértek már odáig.
Az viszont biztos: ha egyszer fordul a széljárás, sokan fognak magyarázkodni, hova lett az a rengeteg pénz, miközben a nép nyomorogva fizette a cechet.
Talán itt lenne az ideje végre nem csak nézni, hanem látni is. És kérdezni: Kié ez az ország valójában?
