Címlapsztorik

Lázár János szembeállt Orbánnal: kettészakadhat a Fidesz?

Nem akármit jelentett ki!

A miniszter a Demokratának adott interjújában azt is kifejtette, hogy „egyes nagyvárosokban olyan féktelen gyűlöletet és olyan erős kormányváltó hangulatot” tapasztalt, ami szíven ütötte.

Súlyos hibának tartom, hogy a Fidesz egy időre átengedte az utcát és a közteret Magyar Péternek”

Hirdetés

– mondta Lázár János a Demokratának adott interjújában.

Az építési és közlekedési miniszter azt is elmondta, hogy szerinte a Tisza Párt radikálisabb és agresszívabb hangot hozott a magyar politikába. Úgy fogalmazott:

„Magyar Péterék kifejezetten az indulatokra ható hadjáratot vívnak ellenünk. Haragot, dühöt és gyűlöletet keltenek konkrét személyek, aztán egy egész közösség ellen. Nagyon veszélyes, amit csinálnak, a tűzzel játszanak”

– fogalmazott Lázár.

A miniszter szerint azok, akik szemben állnak a Fidesszel, a gyűlölet miatt fognak össze, és ezzel szemben fel kell venni a kesztyűt, vállalni kell a vitákat.

Arra a kérdésre, hogy melyik volt a Lázárinfó legkeményebb pillanata, úgy válaszolt, hogy meg kellett tapasztalnia, milyen indulatok forrnak az emberekben a Fidesszel, Orbán Viktorral és vele szemben. Azt mondta,

„egyes nagyvárosokban olyan féktelen gyűlöletet és olyan erős kormányváltó hangulatot tapasztaltam, ami szíven ütött”.

Jelentette ki. Ezzel egyúttal tulajdonképpen Orbán Viktornak magának is üzent.

Ezzel pedig megpecsételté a Fidesz eddig egységesnek tűnő közösségének sorsát.

Hirdetés

Sokak szerint vagy valamiféle szabotázs, belső puccs zajlik Orbán ellen, vagy nemes egyszerűséggel hamarosan ketté fog szakadni a Fidesz.

Ilyen nyíltan kritikát még párttársak soha nem fogalmaztak meg.

Ki mit gondol erről?

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!