Mindenki erről beszél! Valami mászkált Orbán Viktor zakóján október 23-ai beszéde közben.
Döbbenetes…
Nagy rejtvényt adott fel szerkesztőségünknek Orbán Viktor délutáni Kossuth téri beszéde.
Vagyis egészen pontosan az a zakóján mászkáló rovar, ami kísértetiesen hasonlít egy poloskára, a kivehető képek alapján egy közönséges mezeipoloska, esetleg kétfoltos mezeipoloska lehetett.
Rahmé Nikola rovarfotós utóbb lapunknak meg is erősítette, hogy egy poloska pihent meg a kormányfőn.
Akárhova is tartozzon a Magyarországon honos mintegy 900 fajból, annyi biztos, hogy megúszta a nagytakarítást (mint az közismert, Orbán márciusi 15-i beszédében poloskához hasonlította ellenfeleit, „túl régóta vannak itt, túl sok mindent éltek túl, túl sok helyről kaptak pénzt”
– mondta róluk, majd húsvéti nagytakarítást ígért.)

Az ízeltlábú nemcsak kíváncsi, hanem ragaszkodó is volt, legalábbis a legtöbb közvetítésben és a helyszínen készült fotókon is felbukkan Orbán zakóján, mint ahogy a HVG fotósai által készített képeken is.
Ugyanakkor nem a poloska volt az egyetlen rovar, ami megfordult a miniszterelnökön, az ünnepi beszéd egy másik szakaszában ugyanis egy katicabogár is rátelepedett.



