Aranyat rejt a Duna hordaléka: így mutatja a folyó, ha aranyat hoz! Sokan ebből gazdagodhatnak most meg?!
Egyre többen vadásznak a Duna hullámai közt, nem véletlenül. Mert az egész életed és a lehetőségeid is megváltoztathatja!
“A sárgaság kapjon el!” Így köszönnek egymásnak tréfásan a dunai aranymosók, legalábbis a folyami kincsvadászok öregapja szerint, ahogy a gönyűi Szabó János ironikusan nevezi magát.
Az igazi, profi aranymosó már ritkább a Dunán, mint maga az arany, amire vadásznak. Pedig hajós dinasztia tagjaként jól ismerte a folyó minden kanyarulatát Regensburgtól Belgrádig.
Közben egy hüvelykujjnyi aranyrögöt mutat a tenyerén, mosolyogva, hogy ez csalinak ugyan jó, de ez már egy összeolvasztott arany, a tavalyi egyéves, tavasztól őszig tartó napi mosás eredménye.
A megélhetéshez kevés, de hobbinak jó: János bácsi általában utazásra költi a folyó adta kincset.
A márciusi zord idő és a magas vízállás nem kedvez az aranymosásnak. A 76 éves aranymosó azonban már készül az idei szezonra, új rostakádat farigcsált a télen, az udvaron össze is állítja az aranymosó padot, az eget fürkészve, mikor süt ki a nap, hogy élesben is kipróbálhassa az új mini aranybányát.
Uszályokon dolgoztam évtizedekig a Dunán, ahogy a nagyapám, az apám is. Amikor hoztuk le a homokot, sódert, már akkor láttam, itt-ott csillog valami a rakományban. Az öreg dunai medvék mondták, az csak a káprázat, a pirit, más néven a bolondok aranya, kikristályosodott, kocka alakú vas. Persze szépen csillog, de értéktelen.
Olvasni szerető emberként utánanézett, mennyi igaz a legendából, hogy a Dunában igazi arany is akad, ám azért keményen meg kell dolgozni. Már huszonéves korában mosott, igaz, akkor még csak tányérral, ahogyan a vadnyugati filmek aranyásóitól látta a moziban.
Úgy tartják, a dunai aranymosás bibliái Nagy László Endre 1988-ban megjelent, a Duna aranyáról, és az aranymosásról írt regényei, de az akkor a folyó túlsó partján, Somorján tanító író barátom a történetek, a technikai leírások nagy részét tőlem hallotta, az első, még csehszlovák kiadások fotóin is én szerepelek – mondja büszkén az aranyember.
Gönyűre is azért költöztem, mert itt jó a part. Talán a legjobb, ahol aranyat lehet mosni. Most még. A civilizáció ezt is elrontja, egyre lassabban görgeti majd az aranyat a német hegyek telérjeiből idáig a Duna.
1930-ban épült meg az első nagyobb gát, duzzasztómű, amik teljesen megváltoztatták, lelassították a folyót. A szemcsényi nemesfém nem jut át a vízműveken, hanem lesüllyed a meder aljára, onnan meg csak akkor lehet kiszedni, ha elterelik a Dunát, vagy ha kiszárad. Amit én találok itt, azt lehet, hogy száz vagy éppen ezer éve hozta el idáig a Duna, de hogy száz év múlva mi lesz itt, azt senki nem tudja.
A legtöbbször feltett kérdés az, hogy hány lapát kell ahhoz, hogy egy aranyszemcsét kimossak a hordalékból?
A válaszom az, hogy csak egy lapát kell, de annak aztán folyton mozgásban kell lennie.
Amikor beindul a nagyüzem, van hogy egész nap lapátolok – nem számoltam még soha meg, hogy hány adagnyi hordalék megy a rostára – majd az átmosó víz mennyit visz végig a mosópadon, úgy gondolom, a napi ezer megvan. Jó is a kondim tőle.
És ez még csak a kezdet, utána a finom hordalékszemcséket meg kell tisztítani a vasportól mágnessel, egy évben több vödörnyi is összejön belőle. aztán lehet keresni az aranyat, ami ekkor még nem csillogó, csak tompán sárga. Van még munka vele, mire belemegy az üvegbe, a többi aranyszemcse mellé.
Aranyrög nincs. Aranyszemcsék vannak, porszemcsék, amiket aztán, ha összegyűlnek, össze lehet olvasztani – oszlatja el a tévhiteket Szabó János.
Ez az arany, ami most egy jókora pecsétgyűrűnyi súlyú, egy szerencsésebb szezon kemény munkája. 2013-ban, az utolsó nagy dunai árvíz után jó volt a hordalék, az volt az eddig legszerencsésebb évem, két hétnyi egyiptomi kalandozást kaptam az aranytól, megnéztem mindent, amit gyerekkoromtól kezdve olvastam a fáraók koráról.
Na, ők kicsit könnyebben jutottak az aranyukhoz, mondjuk nem is volt olyan tiszta, 23 karátos, mint a Duna aranya.
