Címlapsztorik

Breaking: egyes források szerint radioaktív felhő tart Ukrajnából nyugatra

A Nyugat által Ukrajnának szállított, szegényített urántartalmú lövedékek megsemmisítése után egy radioaktív felhő keletkezett, amely Európa felé sodródik

-jelentette ki Nyikolaj Patrusev, a Biztonsági Tanács titkára pénteken.

Radioaktív felhő borulhat Európára?

„A nyugati országok vezetői amerikai nyomásra az Ukrajnának nyújtott segélyekről is tárgyalni fognak” – vélekedett Patrusev.

Hirdetés

Megjegyezte, hogy „az amerikaiak a történelem során nem egyszer »segítettek« már más országokat ilyen módon”.

Ukrajna sem maradt ki a sorból.

Az amerikaiak szállítottak nekik szegényített uránnal töltött lőszereket. Azok megsemmisítése radioaktív felhőt okozott, amely most Nyugat-Európa felé tart.

Lengyelországban máris a sugárzás szintjének emelkedését regisztrálták

– figyelmeztetett Patrusev, akinek szavairól a TASZSZ orosz állami hírügynökség számolt be.

Van okunk a pánikra, vagy sem?

Massimo Sideri, a Corriere della Sera olasz napilap rovatvezetője azonban megjegyzi, hogy a szegényített urán egy nehézfém, „amely semmiképpen sem lehet oka bármilyen radioaktív jelenségnek, legkevésbé a levegőben”.

Amennyiben egy szegényített uránt tartalmazó hadianyagraktárt ért találat, biztosak lehetünk benne, hogy annak nem lesznek drasztikus következményei

– jegyezte meg.

Sideria arra is rámutatott, hogy a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) nem adott ki semmilyen figyelmeztetést

Hirdetés

– írja az index.hu a Sky News-ra hivatkozva.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!