Címlapsztorik

Breaking: elfutott az orosz hadsereg, gőzhengerként haladnak az ukránok

Luhanszkban is menekül a megszálló, nehézfegyvereket hátrahagyva ürítik ki a településeket az oroszok. Egy hét alatt nagyot változott a hadi helyzet Ukrajnában.

Több mint negyven települést szabadítottak fel az ukrán csapatok orosz megszállás alól a szeptember elejével, a harkivi régióban indult ellentámadás során.

A régió ukrán vezetője ebbe csak a teljesen visszafoglalt helységeket érti bele, számos más területen folyik a támadás. Mégpedig a legtöbbször szinte harc nélkül, az oroszok ugyanis futnak.

Hirdetés

A hétvége legnagyobb fegyverténye Izjum, a háború előtt 45 ezres város visszavétele.

Az ukrán előrenyomulás ezzel nem állt meg, az eddig visszavett terület mintegy 3000 négyzetkilométer.

Az oroszok kiürítették már Szvatove városát is, tehát Luhanszk megyében is visszavonulásban vannak – márpedig annak annektálása lett volna Donyeck mellett a minimális cél.

A most támadás alá került területeket jelentős részben rosszul felfegyverzett, a szakadár “köztársaságok” lakóiból sorozott állománynak kellett volna megvédenie.

Őket nevezik “mobiknak”, a mobilizáció szóból. Ugyanakkor jelen voltak az orosz reguláris erők is.

A hivatalos moszkvai álláspont szerint ezeket a csapatokat előre megfontolt szándékkal “átcsoportosítják” a donyecki hadszíntérre.

Ennek azonban ellentmond az ukrán oldalról özönlő videók tömege, amelyek szerint hatalmas mennyiségű lőszert, fegyvert – köztük harckocsikat, parancsnoki járműveket, légvédelmi és tüzérségi eszközöket -, ellátmányt, és néha főtiszteket hátrahagyva hagyták el a most felszabadult településeket.

A zsákmányt elnézve egyes alakulatokat nehéz lesz felszerelés nélkül bárhová is csoportosítani.

A keleti megyékben előkészített, nyilvánvalóan manipulált “népszavazások” előkészítését felfüggesztették, tehát ezek nem fognak mostanában csatlakozni Oroszországhoz, illetve elszakadni Ukrajnától. Hosszú kocsisorok próbálnak átjutni az orosz határon, ahol a kollaboránsok, etnikai oroszok, illetve az orosz helytartóság emberei igyekeznek elmenekülni (valamint valószínűleg számos dezertőr).

Hirdetés

Eközben sikerült megjavítani a zaporizssjei atomerőmű tartalék elektromos vezetékét, így megoldható a hűtés és az egyéb életbevágó biztonsági funkciók ellátása.

Az utolsó reaktort szombaton állították le.

Az ukrán ellentámadás ugyanakkor azzal is jár, hogy Oroszországnak innentől rövidebb frontot kell tartania, vagyis kevésbé kell elapróznia a még rendelkezésre álló emberanyagot.

Hogy a megmaradt katonák harcértéke és morálja az átcsoportosítás után milyen lesz, azt csak a későbbi harci cselekményekből tudjuk meg.

Annyi világos a hét eseményeiből, hogy Ukrajna képes volt fordítani a mérkőzésen, és az oroszok bármilyen – politikai vagy katonai – győzelme, vagy ekként eladható eredménye ma jóval messzebb van, mint egy hete.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!