Címlapsztorik

Cukorhiány van Magyarországon, a megtermelt mennyiség nem elég -kongatták meg a vészharangot

Magyarország nem tud elég cukrot előállítani, az importnak pedig nem kedvez a nemzetközi helyzet. Ha az emberek most emiatt még nagyobb cukor felvásárlásba kezdenek, akkor kritikus helyzet alakulhat ki.

Magyarország nem tud elég cukrot előállítani, az importnak pedig nem kedvez a nemzetközi helyzet

– foglalta össze a magyarországi cukorhiány okát az InfoRádióban Dorogi Árpád, a Cukorrépa Termesztők Országos Szövetségének elnöke és a Cukor Terméktanács és Szakmaközi Szervezet elnök-helyettese.

Hirdetés

Dorogi szerint az, hogy az elmúlt években nagyon alacsony volt a cukor és a cukorrépa ára, ezért a termelők évről évre csökkentették a vetésterületet.

Míg 2017-ben 15 500 hektáron termesztettek nálunk cukorrépát hazai feldolgozásra, addig 2021-ben már csak 10 500 hektáron, 2022-ben pedig már csak 8600 hektáron termelnek itthon cukorrépát.

A helyzetet pedig súlyosbította az aszály is, szóval nem lesz jó cukorrépa termés 2022-ben sem.

Éppen ezért nagyon kevés lesz az alapanyag, amit a magyar cukorgyártó fel tud dolgozni Kaposváron.

Ebből pedig levonható a következtetés: drága lesz a cukor a boltokban.

Probléma az is, hogy több cukrot fogyasztunk, mint amennyit megtermelünk Magyarországon.

Mint mondta, az országban évente 80 ezer tonnát tudnak megtermelni, míg a fogyasztás 300 ezer tonnára rúg.

Nem segít a helyzeten az ársapka sem: a kereskedők emiatt veszteségesek, hiszen csak a beszerzési ár alatt adhatják el terméküket.

Dorogi arra nem tudott válaszolni, mikor oldódhat meg ez a helyzet.

Hirdetés
Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partner oldalunkat, ezzel is támogatva az oldal további működését

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.