CímlapsztorikÉrdekes világ

Deák téri késelő társát újra bevitték, házi őrizetben verte össze a családját, aki ötször rúgta fejen a haldokló Gergőt

Emberek! Mi az hogy jár neki a házi őrizet? Vár kell hogy folyjon, hogy végre hűvösre tegyék?! És az ilyeneket engedik ki jó magaviselet után pár év múlva vissza a társadalomba, a gyermekeink, a szüleink közé!

Döbbenetes információkról számolt tbe több sajtóorgánum, többek között a Blikk.

Úgy tűnik, a Deák téri késelés ügyében másodrendű vádlottként szereplő J. Marcell a házi őrizetben sem tudta féken tartani a benne munkáló mérhetetlen agressziót. Információink szerint a 22 éves fiatal a saját családját sem kímélte, amikor néhány hónappal ezelőtt rájuk támadt.

Hirdetés

Ismeretes, három és fél évvel ezelőtt, az egész országot megrázó gyilkosságok után a férfit letartóztatták, ám néhány hónap börtönben eltöltött idő után, nyomkövetővel a lábán hazaengedték azzal a kikötéssel, hogy nem hagyhatja el a saját lakását.

Tavaly márciusban az ügy első tárgyalására még szabadlábon érkezhetett, ám a héten már kéz- és lábbilincsben vezették elő a rácsok mögül a Fővárosi Törvényszék épületébe a büntetés-végrehajtás maszkos kommandósai.

Mint megtudtuk, azért rendelték el nemrég ismét a letartóztatását, mert brutálisan bántalmazta a családtagjait.

Biztos forrásból úgy tudjuk, a fiatalembert súlyos testi sértéssel és garázdasággal gyanúsították meg, amiért az apjának eltörte az orrát a lakásban, a lépcsőházban pedig az ikertestvérével, J. Dániellel verekedett, aki egyébként a gyilkossági ügy harmadrendű vádlottja is egyben.

Az erőszakos indulatossága sosem fog elmúlni! Ahogy a késelő Krisztián sem fog megváltozni a rácsok mögött.

A börtönnek az a feladata, hogy megőrizze, a társadalomtól elszigetelje, de ne károsítsa őket, hogy a szabadulásuk után vissza tudjanak illeszkedni a társdalomba, de ez nem mindenkinek sikerül. Marcell nem élt a lehetőséggel, hogy otthon lehetett

– fakadt ki a Blikknek Khéli Imre, az egyik áldozat édesapja.

A borzalmak éjszakája óta már három és fél év telt el, a felelősök viszont csak jövő februárban számíthatnak elsőfokú ítéletre.

Miért van az embernek olyan érzése, hogy ezt meg fogják úszni néhány év szabadságvesztéssel?

Hirdetés

NE így legyen, de ha visszaengedik a társadalomba, akkor az nem lesz más, csak egy újabb időzített bomba.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!