EgyébMisztikumTudomány

Felhőn járó alakokról beszélnek világszerte: VIDEÓK és képek tucatjai árasztották el a netet

Senki sem tudja, hogy mik lehetne, de a legabszurdabb elméletek láttak már napvilágot.

Egyesek szerint “angyalok”, mások szerint démoni entitások, megint mások szerint “ősi istenek”, vagy amorf idegen lények.

Ki mit gondol?

Hirdetés

Vajon kik, vagy mik lehetnek azok a rejtélyes emberszerű alakok, amiket már nem egyszer megfigyeltek a felhőkön sétálgatni?

Első gondolata mindenkinek, a gyerekkorunkban jó alaposan belénk sulykolt mennyországkép, és a felhőkön ücsörgő angyalok. De el kell keserítsünk mindenkit, a mennyország nem a felhők közt van.

Szóval sokan úgy vélik, hogy egy hasadáson a tér-idő szövetén keresztül beláthatunk a mennyországba, ahol az elhunytak lelkei és az angyalok “élnek”.

Esetleg Jézus, vagy egyenesen maga az Isten mutatta meg magát.

Ugye ezek eléggé eröltetett magyarázatok. Túl kézenfekvő, és túl naív dolog azt hinni, hogy ez így van.

Alabamából, egy Solo Dolo nevű Facebook felhasználó élőben közvetítette a közösségi oldalán az éppen akkor érkező vihart.

A közvetítés közben azonban valami elképesztően különös dologra lett figyelmes. Egy ember formájú alak sétált keresztül a felhőkön.

Egyesek úgy vélik pusztán optikai illúzióról van szó, egyfajta délibábról. Láttunk már ilyesmit, csak akkor éppen egész városok képe bukkant fel a felhők felett…

Más esetekben hajókat láttak lebegni az égbolton… Persze abban is lehet valami, hogy egy párhuzamos világ életképei sejlenek át dimenziók közt.

Hirdetés

Világszerte egyre több ehhez hasonló beszámolók érkeznek, és már olyan szürreális elmélet is felmerült, hogy ezek dementor szerű lények lehetnek melyek a felhőkben élnek.

A valóság persze sokkal szürkébb és kevésbé izgalmas ha a dolgok mögé nézünk.

A természettudományos megoldása ennek a jelenségnek ugyanis kissé illúzió romboló.

Számos esetben ezen felvételekről ugyanis kiderült, hogy vélhetően valamiféle nagyobb gyárlétesítmény felett készültek.

A hatalmas kéményekből felszálló hihetetlen mennyiségű füst és egyéb szennyezőanyag aztán a különféle vegyületekkel együtt jóval magasabbra szállhat fel sok esetben, mint maguk a felhők.

időnként pedig valóban kísérteties, emberi alakra hasonló formációkat vesznek fel.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!