Címlapsztorik

G.w.M Azahriah-ról: Eljátssza, mekkora szakértő, holott egy húgyos

“Nekem azzal van bajom, hogy beül a kis szobájába, és ez a kisgyerek olyan dolgokról beszél, amikben gyerekek is vannak, és házasságok és életek.”

Azóta sem bocsátott meg neki és le akarta vetetni a videóját.

Ábrahám Róbert internetes műsorának vendége volt a G.w.M néven ismert Varga Márk rapper, ahol többek között egy másik előadóval, Azahriah-val való egyik ellentétéről is beszélt.

Hirdetés

Mint ismert, Kulcsár Edina és Szabó András Csuti január közepén jelentették be, hogy külön utakon folytatják.

Nem sokkal később Kulcsár Edina közölte, hogy G.w.M az új párja.

Mint ahogy az a rapperrel készült friss interjúban elhangzott,

ezek után Azahriah a YouTube-csatornáján fejtette ki véleményét Kulcsár Edináról, ami nem igazán nyerte el G.w.M tetszését, így telefonon kereste meg Baukó Attilát.

Felhívtam, és elmagyaráztam neki, Azahriah, tényleg kedves vagy a számomra.

Elismerem azt, amit csinálsz. Tök ügyes vagy.

Voltak gondolataim, hogy csinálhatnánk kooperációt vagy bármit, én szeretnék veled úgy leülni egy asztalhoz, hogy nincs bennem semmi. Vedd le ezt a szar videót!

Varga Márk szerint egyáltalán nem beszélt durván vagy fenyegetően az énekessel, egyszerűen elmondta, ami a szívén volt, mire Azahriah gondolkodási időt kért tőle.

Végül azzal hívta vissza, hogy ne haragudjon, de nem tudja levenni a videót, amit a rapper azóta is nehezen emészt meg.

Hirdetés

Nekem azzal van bajom, hogy beül a kis szobájába, és ez a kisgyerek olyan dolgokról beszél, amikben gyerekek is vannak, és házasságok és életek.

És ő beül a komputer mögé, és eljátssza ott, hogy ő mekkora szakértő, meg ilyenek. Holott egy húgyos

– mondta az interjúban G.w.M, akiben láthatóan a történtek miatt azóta is megvan a sérelem.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.