Tudomány

Hamarosan emberhúst kell majd ennünk: botrányos kijelentést tett egy tudós, szerinte rá fogunk kényszerülni

Egy svéd viselkedéskutató és marketingszakember, Magnus Soderlund szerint lassan el kellene gondolkozni a kannibalizmuson is, ha fenntartható módon akarjuk megoldani az élelmiszerkrízist

-számolt be róla a The Epoch Times.

A tudós a szeptember eleji Gastro Summiton adta elő az „El tudod képzelni, hogy emberi húst eszel?” című prezentációját.

Hirdetés

A kutató szerint, mivel a klímaváltozás hatására hamarosan összeomolhat az élelmiszerellátás, újabb forrásokhoz kell majd folyamodnunk, ha szeretnénk kinyerni a megfelelő mennyiségű tápanyagot a bevitt ételekből.

Ennek egy tökéletes módja lenne, ha a holttesteket nem valamiféle szent, sérthetetlen dologként kezelnénk, hanem egy lehetséges tápanyagforrásként. Szerinte

az emberek el tudnák fogadni, hogy a halott társaikat egyék meg,

főleg akkor, ha fokozatosan szoknának rá az emberhús ízére, ő is nyitott lenne arra, hogy kipróbálja.

A kutató az előadásában más tápanyagforrásokat is említett, a klasszikusnak számító rovaroktól kezdve egészen az elhullott házi kedvencekig.

Az etikai vonulatait a felvetésnek sokáig lehetne vitatni, de Soderlund nem számol a biológiai következményekkel:

A kannibalizmust a tudomány ugyanis régóta kutatja, és – nem meglepő módon – eddig arra az eredményre jutott, hogy nem a legjobb megoldás a tápanyagszükségletünk fedezésére.

Létezett például egy Fore nevű törzs Pápua Új-Guineában, akik úgy hitték, tiszteletteljesebb megölni a halottaikat, mint hagyni, hogy a kukacok martalékává legyenek, ezért rendszeresen fogyasztották a hozzátartozókat.

Egy idő után azonban megjelent közöttük

Hirdetés

a kuru, vagyis a nevető halál nevű kórság,

amit nem patogén okozott, hanem egy megcsavarodott fehérje, ami arra késztette az agyban található fehérjéket, hogy hozzá hasonlóan deformálják az alakjukat.

Ezzel a kisagy sérült. A kuru utolsó áldozata 2009-ben halt meg.

Éppen ezért még ha az etikai kétségeket félre is tudnánk tenni, az egészségünknek sem tenne jót a kannibalizmus – akkor már inkább a rovarevés irányába kellene gondolkodnunk.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!