Címlapsztorik

Így bájologtak Tóth Gabi és új párja a Fricska koncerten

Megdöbbentő képek láttak napvilágot.

Tóth Gabi a történtek ellenére több száz ember előtt lépett fel a Várkert Bazárban, az augusztus 20-án tartott ünnepségen, mellette az újdonsült választottjával.

Érezhető volt közöttük a kémia, a koncert ideje alatt félve, de többször is egymásra néztek.

Hirdetés

Egy fotós azt is megörökítette, milyen tekintettel nézett a táncosfiú Gabira.

Az énekesnő az előadást követően sietve távozott, mialatt párja a rajongókkal készített közös képeket.

A fotózás után Mátét a rendezők kísérték ki a tömegből.

Úgy tűnik, hogy az ünnepség szervezőit nem igazán érdekelte az előadó körül kialakult botrány, hiszen a fellépés előtt ő szelte meg a Szent István-napi kenyeret.

„Megvan a nagy kenyértörés. A hét kérdése: lesz-e kenyértörés”

– tette hozzá Tóth Gabi, miközben keresztet vésett a kenyérre.

Sokan viszont nem nézték ezt az egészet jó szemmel.

Mint mi is megírtuk, Tóth Gabi a koncert alatt ki is szólt egyszer a közönségnek üzenve a “rosszakaróknak”.

Ez a dal arról szól, hogy a szakmai nehézségek nem gátolhatnak meg minket, hogy elérjük az álmainkat és mint a sárgarigó,

Hirdetés

minél magasabbra repüljünk azokon a felhőkön és szabadok lehessünk.

A varjakat pedig majd jól lenézzük itt a fiúkkal.

Sokak szerint azonban nem csak az méltatlan az országhoz és magához az eseményhez, hogy Tóth Gabi, a házasságtörő törte meg a kenyeret, hanem az is, hogy semmi szégyenérzete nincs.

Ki mit gondol erről?

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!