CímlapsztorikÉrdekes világ

Ilyen nincs! Megúszhatja K. Endre, hogy befolyásolni próbálta a bicskei otthon igazgatójának egykori áldozatát…!

Az áldozatokat korábban védő ügyvéd szerint ugyanis az, amit K. Endre tett, ebben a formában nem számít bűncselekménynek Magyarországon.

Emberek, ezt meddig hagyjuk még? És ezek a szörnyek szabadon járhatnak köztünk, a gyerekeink között?!

A Budapesti Rendőr-főkapitányság jelenleg büntetőeljárást folytat az RTL Házon kívül című műsor vasárnapi adása kapcsán.

Hirdetés

A műsorban rejtett kamerás felvételeket mutattak arról, hogy a bicskei pedofil ügyben érintett és később elnöki kegyelmet kapott egykori igazgatóhelyettes, K. Endre találkozik az egyik áldozattal, és megpróbálja rávenni arra, hogy mondjon kamerába olyat, miszerint a volt igazgatóhelyettes nem követte el azt, amiért elítélték.

Erről a riportról részletesebben már korábban is beszámoltunk.

Az áldozatok egykori ügyvédje, Gál András, az RTL Híradónak elmondta, hogy “ez a tevékenység, amit K. Endre az utóbbi napokban folytatott, nem jár jogi következményekkel számára”.

Úgy véli, hogy “az, amit K. Endre tett, nem minősül bűncselekménynek Magyarországon”.

Ezt az RTL Híradóból tudjuk.

Gál András szerint az ilyen tevékenység “az öngól kategóriába tartozik”. Ugyanakkor hangsúlyozza, hogy ez “semleges jogi következményekkel jár”.

Hozzáteszi, hogy “ennek a cselekedetnek az előkészülete sem büntethető”, mivel “ez egy hamis tanúzásra felbujtásának az előkészülete körülbelül”.

Ezt az ügyvéd állította.

Az ügyvéd úgy véli, hogy bűncselekményről csak akkor lehetne beszélni, ha a felvételeket egy perújrafelvétel során is felhasználnák.

Hirdetés

Ezenkívül azt is megjegyzi, hogy “egyetlen egy tanúnak a más típusú vallomása miatt nem hiszem, hogy a bíróság felülvizsgálná a korábbi ítéletet egy perújítás során”.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!