CímlapsztorikÉrdekes világ

Isten ott volt és csodát tett?! Saját szívét kínálta fel egy férfi a halálos beteg Zsuzsinak!

Vannak még NAGYBETŰS HŐSÖK! Olvasd el, de előre szólunk, kelleni fog a zsepi!

Csire Zsuzsinak már két szívátültetése is volt, ám szervezete mindkét alkalommal rosszul reagált, nem fogadta be a szervet.

A második donorszív még a mellkasában dobog, de az orvosok sem tudják pontosan, meddig. Lehet, hogy csupán hónapokig, lehet, hogy még egy-két évet is kibír anélkül, hogy a lány teste kitaszítaná magából.

Hirdetés

Harmadik szívet pedig a betegsége és az orvosi protokoll miatt már nem kaphat.

Zsuzsiék nehéz körülmények között élnek, nemcsak ezért, de betegsége miatt is sok olyan dolog elérhetetlennek tűnt számára, amire a legtöbben talán csak legyintenének.

Sosem gondoltam volna, hogy az én történetem ennyi embert megmozgat, végtelenül hálás vagyok mindenkinek, akik ezekben az élményekben segítettek!

– mondott köszönetet Zsuzsi közösségi oldalán is segítőinek. – Mostanra már sikerült több, mint a felét kipipálnom a bakancslistámnak.

A sok gyógyszertől korábban szinte az összes haja kihullott, aminek nagy része azóta visszanőtt, de soha nem lett már olyan hosszú, mint korábban.

Egy hajhosszabbító szalon azonban vállalta, hogy megoldják a gondot.

Valószínűleg én már nem fogom tudni megvárni, hogy újra hosszú hajam legyen. Nagyon szépen köszönöm, hogy valóra váltották ezt az álmomat és ha nem is sokáig, de egy kicsit visszakaphattam a régi énemet – hálálkodott Zsuzsi.

A leghihetetlenebb és egyben legönzetlenebb pedig az a férfi volt, aki Zsuzsinak azt írta: odaadja a saját szívét, csak hogy ő tovább élhessen.

– Nagyon kedves volt, hogy ezt felajánlotta, de természetesen ilyesmit nem lehet tenni – mondta Zsuzsi.

Hirdetés

Ha szeretne Zsuzsinak segíteni, a pénzbeli adományokkal is sokat tehet. Az édesanya számlaszáma:

Tóthmartinez Beatrix Krisztina

HU68-12052712-00466375-00100008

Raiffeisen Bank Zrt.

Swift kód: UBRT HUHB

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!