Misztikum

Jézus más bolygón is elterjeszthette a kereszténységet?

A vallás egy vírus, melyet a Galaktikus Föderáció terjeszt szét a kozmoszban?

Egyre több szakember van azon az állásponton a földönkívüli élettel kapcsolatban, hogy az alapjaiban rúgja föl az emberiség vallási paradigmáit.

Hiszen ha kiderülne, hogy más lényeket is teremtettek az emberiségen kívül, az merőben más fényben mutatna mindent.

Hirdetés

Az egyházaknak el kellene magyaráznia a híveknek azt, hogy Isten más lényeket is megteremtett a saját képmására.

Éppen ebből kifolyólag a földönkívüliek hozzánk nagyon hasonló külsőleg rendelkezhetnek egyesek szerint.

Sőt, az utóbbi években az egyházak, különösen a katolikus egyház eledzte felkészíteni a híveket arra, hogy létezhetnek mások is rajtunk kívül.

Vagy azért mert érzik a változás szelét, vagy azért mert konkrétumokat tudhatnak a földönkívüli életről a színfalak mögött.

Bármi is az igazság, a felvetés érdekes és a Vatikán teológusai is beszéltek már több ízben arról, hogy semmi sem zárja ki, hogy Jézus más lényeket is megváltson.

Ebből következhet logikailag az, hogy Jézus nem lehetett más, mint egy nem evilági, azaz földönkívüli küldött.

És mint olyan, a Földön bevégzett tevékenysége végeztével tovább állt, hogy más bolygókon is véghezvigye a célt és elterjessze a kereszténységet.

A színfalak mögött a Jézussal kapcsolatos információk jóval mélyebb aspektusával vannak tisztában a Vatikánban?

Véletlen lenen, hogy állítólag a NASA is teológusokat és lelkészeket toborzott korábban, titkos projektek keretében?

Hirdetés

A kereszténység fontossága vitathatatlan.

Egyfajta erkölcsi fékként működhet valamennyi civilizációnál, hogy visszafogja az erkölcstelen döntéseket és a pusztítást, különösen a kevésbé fejlett és éretlen civilizációknál, mint amilyen az emberiség

-vélik egyesek.

Vajon tényleg így van?

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!