CímlapsztorikEgészségünk

Jönnek a húsalapú NÖVÉNYEK?! Megérett a világ a pusztulásra?

Újabb bizarr trendek akarnak letuszkolni a torkunkon?

A szöuli Yonsei Egyetem kutatócsoportja azt reméli, végül olcsóbb és fenntarthatóbb fehérjeforrást kínálnak majd, amely sokkal kisebb szén-dioxid-kibocsátással jár, mint a valódi marhahús.

Emellett időt takarít meg azoknak, akik egy finom marhahúsos-rizses ételt fogyasztanának

Hirdetés

– írja az Engadget.

A hússejtek a rizsszemek felszínén és magában a rizsszem belsejében is növekednek. Körülbelül tíz nap elteltével létrejön a késztermék.

A Matter című folyóiratban megjelent tanulmány szerint a rizsszemek íze olyan, mint a marhahúsos sushié, ami az összetevők ismeretében érthető is.

A csapat azt sem tartja elképzelhetetlennek, hogy egy napon az állattartást teljesen ki lehetne iktatni a folyamatból. Remélik, hogy olyan sejtvonalat tudnak kifejleszteni, amely hosszú időn keresztül osztódik és növekszik, így a tényleges marhák helyett ebből a vonalból tudnak majd forrást nyerni.

„Ezután létrehozhatunk egy fenntartható élelmiszerrendszert”

– mondta Park a CNN-nek.

A csapat finomítja a növekedési folyamatot, hogy magasabb tápértéket hordozó rizsszemeket állítson elő. Remélik, hogy tovább javíthatják az ízt, a textúrát és a színt is.

Az elit újabban rendre ehhez hasonló furcsa,már-már bizarr étrend trendeket próbál ráerőltetni a világra és a társadalomra.

Noha ezek kötelezővé sehol sem fognak (még) válni, arra “nagyon jók”, hogy az emberek lássák:

Hirdetés

Mit tervez a világelit legfelső rétege annak érdekében, hogy “megmentsük” a bolygót.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!