Címlapsztorik

Kajdi Csaba: „Tóth Gabi lesz a kultúránk? Atyavilág, hova jutunk?”

Keményen beleszállt Tóth Gabiba, tuti lesz viszontválasz meg “hiszti”!

Az Átrium, amelynek alkotói között szerepel többek között Alföldi Róbert, Ember Márk, Hernádi Judit és Stohl András is, múlt héten jelentette be,

hogy a következő hetekben az utolsó előadásokat láthatják a nézők, ugyanis nem tudják tovább tartani a színházat.

Hirdetés

A színház közönsége néhány nap alatt milliókat gyűjtött össze, hogy támogassák a fennmaradásukat, és a Fővárosi Önkormányzattól is 30 millió forintos segélyt kapnak.

Az Átrium mellett a napokban több ismert ember is kiállt a közösségi médiában.

Kajdi Csaba, vagy ahogy sokan ismerik, Cyla a 24 órán át elérhető Instagram-történetében fejtette ki a véleményét a helyzetről

– szúrta ki a Blikk.

“Egyetlen egy dolog van, amit tehetünk, semmi más.

Ha igényünk van még a kultúrára, el akarunk menni, és nem félünk elmenni olyan színházakba, amiknek a hatalom azt mondta, hogy taka,

akkor társadalmi összefogással nekünk kell fönt tartani, támogatni”

mondta.

“Tóth Gabi lesz a kultúránk?

Hirdetés

Atyavilág, hova jutunk?

Én Pintér Bélát akarok meg Alföldi Robit!

Azt, hogy pezsegjen, és sziporkázzon a kultúra”

-fűzte hozzá.

Mit gondoltok?

Szerintünk szinte egészen biztosan lesz “viszont válasz” Gabi részéről.

És már az is sejthető, hogy megint megy majd a hiszti, hogy őt mindenki csak bántja…

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!