Címlapsztorik

Koncz Zuzsa nekiment Orbán Viktornak: áll a bál

Koncz Zsuzsa, Kossuth- és Prima Primissima díjas művész reagált Orbán Viktor “fajkeveredéses” beszédére is.

„Nem hiszem, hogy az 500 milliós Európai Unióban a 9 és fél milliós Magyarország fogja megmondani a tutit és fogja megmenteni Nyugat-Európát.

Ezek ilyen hangzatos és nagyon blikkfangos megállapítások, belátom, de számomra legalábbis valóságtartalmuk nincs”

Hirdetés

– nyilatkozta az énekes a Spirit FM Aktuál című műsorában.

Hogy hol élünk, milyen kultúrában növünk fel, úgy véli, hogy nem zárja ki a közlekedést, az egymással való párbeszédet és adott esetben az együttélést:

„Tehát nem lehet kategorikusan kimondani, hogy az emberiség, mint az emberi faj, nem tud egymás mellett élni, nem tud egymással élni.

Ezek a mostani kijelentések mintha valami ilyesmit akarnának megfogalmazni, hogy itt valakinek valamiféle szempontból előnye van”

– mondta Koncz Zsuzsa.

Hozzátette:

„Ilyen kijelentéseket én soha nem tennék, az biztos, és egyetérteni velük sem tudok.”

A 90-es évek elején indult a „Tégy a gyűlölet ellen” nevű mozgalom, amelyben művészek álltak ki a társadalmi megosztottság ellen.

A kezdeményezéssel kapcsolatban elmondta, hogy bennük az a gondolat élt, hogy minden ember nemére, bőrének színére, vallására való tekintet nélkül egyformának, egyenlőnek és szabadnak születik.

Hirdetés

Koncz Zsuzsának tehát igen határozott véleménye van az Orbán által elmondottakról.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.