CímlapsztorikEgészségünkTudomány

Koronavírus: aggasztó, de új genetikai mutációja terjed!

20A.EU1 – egy kód, amit meg kell jegyezniük a szakembereknek,…

A feltételezések szerint akár több halálos esetet is okozhat és erőteljesebben fertőző is lehet.

A felfedezés után még gyorsabb tempóban próbálják kideríteni azt, hogy nőtt-e a veszély.

Hirdetés

20A.EU1 – egy kód, amit meg kell jegyezniük a szakembereknek, ugyanis ez jelöli a vírus genetikai mutációját – ami vélhetően a spanyol mezőgazdasági munkásoktól ered, és nyár óta egyre gyorsabban terjed Európában.

Jó pár országban ez okozza a koronavírusos megbetegedéseket.

Egyelőre a spanyol és svájci származású tudósokból álló kutatócsoport nem tudja, hogy ez nagyobb halálos fenyegetést jelenthet-e, mint az eredeti koronavírus, és azt sem, hogy fertőzőbb-e.

Abban azonban biztosak, hogy a 20A.EU1 olyan mértékben tér el az eredeti vírustól, amit eddig még nem lehetett tapasztalni.

Korábban már felfedeztek egy másik változatot is, az fertőzőbb volt az alapvírusnál.

A tudósok állítása szerint a terjedését az is nagyban elősegítette, hogy a Spanyolországba érkező turisták nem tartották be az előírt szabályokat, és óvatlanul is viselkedtek.

Az Egyesült Királyságban immáron a fertőzések több mint 80, Spanyolországban nagyjából 80, Írországban 60, Svájcban és Franciaországban pedig 40-40 százalékát okozza a 20A.EU1

– írja a Napi.hu.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld közösségi oldalunkat, ezzel is támogatva az oldal további működését

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.