CímlapsztorikÉrdekes világ

Leáll a szemétszállítás, lázadnak a kukások: “Menjen haza”, zúg a tömeg – ÉLŐBEN a “kukás felkelés”

Reggel háromnegyed nyolc körül lejött a telep udvarára egy szakszervezeti vezető, Lázár Lászlóné Éva, aki azt mondta a dolgozóknak:

Vegyék fel a munkát, különben kirúgják őket.

A szemétszállítók erre skandálni kezdtek:

Hirdetés

„Menjen haza!”

Azt mondták, a kukásautókat most leadják azzal, hogy hibásak, nem lehet velük dolgozni, így nem is indulnak majd el.

A Blikk információi szerint az FKF Ecseri úti központjánál kezdtek gyülekezni ma reggel a kukások, fizetésemelést követelve.

Azt mondják, sztárjkba lépnek.

Az épületnél egy vezetővel próbálnak tárgyalni, de úgy tudni, kiabálásig fajuló vita tört ki.

Ez azt jelenti, hogy a mai napon egyelőre nem indult meg a szelektív hulladékszállítás, illetve a kommunális hulladékszállítás egy része sem.

A kukásoktól a mdéia emebrei megtudták: elsősorban az verte ki náluk a biztosítékot, hogy korábban valaki azt nyilatkozta, a hulladékszállítóknál a fizetés a 400.000 forintot is elérheti bizonyos idő után, ami nem igaz

-írja a Blikk.

Kétszázezreket keresnek, miközben ők gondoskodnak arról, hogy a város ne fulladjon bele a szemétbe. Egyikük meg is mutatta kollégánknak a fizetési papírját.

Hirdetés

Más helyeken meg 400-450 ezer forintokért keresnek munkatársakat a hulladékszállító cégek.

A másik, amin kiakadtak a hulladékszállítók, hogy a cég felvett ellenőröket, jórészt nyugállomány rendőröket, akiknek az a dolguk, hogy kocsival mennek a szemétszállító autó után, ellenőrizve,

hogy kapnak-e pénzt a kukások, avagy sem, be van-e jelentve az a kuka, amit kiürítenek, avagy sem.

A probléma ezzel az – ahogy a szemétszállítási dolgozók ezt a kollégánknak elmondták a helyszínen –, hogy az ellenőrök 100-150 ezerrel többet keresnek, mint maguk a kukások.

Szerintük az őket ellenőrzők 350-400 ezer nettót kapnak.

Reggel háromnegyed nyolc körül lejött a telep udvarára egy szakszervezeti vezető, Lázár Lászlóné Éva, aki azt mondta a dolgozóknak, vegyék fel a munkát, különben kirúgják őket.

A szemétszállítók erre skandálni kezdtek: „Menjen haza!”

Az egyik dolgozó küldte el, felhívva a figyelmét, hogy a szakszervezet dolga a dolgozók képviselete lenne, nem pedig a munkáltató érdekeinek a képviselete a dolgozókkal szemben.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partner oldalunkat, ezzel is támogatva az oldal további működését

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.