CímlapsztorikÉrdekes világ

Lemondott Balog Zoltán, a tüntetés mindent elsöpörhet

Fordulat jöhet Magyarországon?

Balog Zoltánt is utolérte a végzete: a mai Zsinat értekezletén lemondott lelkészi elnöki tisztségéről – írták a Magyar Református Egyház honlapján.

A Magyarországi Református Egyház törvényei szerint a lemondás a következő Zsinat döntésével válik hatályossá.

Hirdetés

A soron következő zsinati ülésig Pásztor Dániel, a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke, a Zsinat lelkészi alelnöke ügyvezetőként látja el az elnöki teendőket.

“Súlyos politikai hibát vétettem, de kegyelmi ügyben. Kegyelmet kértem.

Kegyelmet akartam valakinek. És ha ezért most el kell mennem, nehogy azt higgyétek, hogy az megoldás lesz”

– mondta a Zsinaton, majd arról beszélt, hogy ezután is harc lesz az egyház körül, csakúgy, mint az elmúlt sokszáz évben, de ezt a harcot “lelki fegyverekkel kell vívni és nem közéleti és nem politikai és nem médiafegyverekkel”.

Hivatalosan péntek este 6 órakor kezdődik a tüntetés a Hősök terén, de már fél 5 körül is rengetegen gyülekeznek a helyszín környékén.

Eredetileg 9 „elkeseredett, de annál elszántabb véleményvezér, youtuber” szervezésében indult az esemény, azóta pedig számos hazai színész, énekes és véleményvezér állt be mögéjük.

Szerintetek mi fog majd történni?

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!