Címlapsztorik

Meghalt a 15 éves Ali, akiért a magyar kutató-mentők 38 órán át küzdöttek: nyugodjon békében

🖤😢A mentőegységek elmondták: a kisfiú halála mindenkit megrázott, eddig nem beszéltek arról, amit láttak. Most azonban felfedték, mi történt pontosan.😢🖤

Az Index is megírta, mennyire megrázott mindenkit a magyar kutató-mentők közül, hogy Ali, a 15 éves romok alá rekedt fiú 36 órás küzdelem után elhunyt.

Ali a családjával egy 5 emeletes épület harmadik emeleti lakásában lakott, amikor a földrengés történt.

Hirdetés

A ház összedőlésének pillanatában már a lépcsőházban voltak, így az egész család 2-3 négyzetméteren helyezkedett el a romok alatt.

A mentőcsapat tagjai a katasztrófa után 32 órával találták meg a családot.

Egymáson átesve, összeszorulva, egymásba akadva, födémek által összenyomva találtunk rájuk 6-7 méter mélyen. Hárman akkor még éltek. Megfeszített munkával lejutottunk hozzájuk, de ami ott fogadott minket arra nincsenek szavak.

A gyermek haldokló édesapja elzárta a testével az utat Alihoz és testvéréhez.

Rajta tudtuk, hogy nem tudunk segíteni, így kerülőutat kerestünk és szép lassan elértük a gyermeket, akinek idő közben a lánytestvére is meghalt

– olvasható a szombat reggel kiadott beszámolóban.

Visszaemlékezésük szerint a negyedik rokonuk Alin feküdt, de ő az élettel összeegyeztethetetlen sérülései miatt azonnal meghalt.

TESTÉVEL NYOMTA ÖSSZE A GYERMEKET, MIKÖZBEN A KISFIÚ TESTÉRE EGY AJTÓ ÉS TÖBB TONNÁNYI SÚLY NEHEZEDETT. ALI A HOLTTEST FOGSÁGÁBA KERÜLT, LÁBAI PEDIG EGY ÁTHIDALÓ ALÁ SZORULTAK.

„Hosszú, 36 órás küzdelemmel 4 irányból próbáltuk menteni a gyermeket, akivel végig kommunikáltunk, hol nyugtattuk, hol viccelődtünk.

Hirdetés

Fogtuk a kezét, itattuk, bíztattuk, mert hittünk benne, hogy időben ki tudjuk menteni a szorult helyzetből.

A mentés során utolsó esélyként felmerült Ali lábainak az amputálása is, így konzultációra kihívtuk a holland csapat orvosait is, de a szűk hely miatt szerintük sem lehetett azt végrehajtani.

Ali 38 óra közös küzdelem után örökre elaludt. Őt nem sikerült megmentenünk”

– zárták írásukat a Pest megyei kutató-mentők.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!