Címlapsztorik

Nagyszabású terv, hogy ezrével utaztassák a magyar szavazókat Londonba és Manchesterbe

Ez akár el is dönthetné az áprilisi választások eredményét!Orbán retteghet, mert az hazájukból elüldözött magyarok fogják innen eltakarítani…?

Egy friss civil kezdeményezés szeretné eljuttatni az urnákhoz a magyarokat.

Gyűjtésbe kezdett az Angliában élő magyarok által alapított Diaspora Aid nevű civil szervezet azért, hogy ezrével tudjanak szavazókat utaztatna London és Manchester magyar külképviseletéhez április harmadikán

Hirdetés

– számolt be a 444.hu.

A portál megjegyzi, hogy Nagy-Britanniában csupán három magyar külképviselet van, ahol a magyarok szavazhatnak, ezek Londonban, illetve Manchesterben és Edinburgh-ben találhatók.

Annak ellenére is csak ezeken a helyeken lehet szavazni, hogy az országban hivatalosan 155 ezer magyar él – nem hivatalosan pedig jóval több.

Két külhoni civil csoport ezért azzal a kezdeményezéssel fordult a Nemzeti Választási Bizottsághoz, valamint a Nemzeti Választási Irodához, hogy biztosítsák a szavazás lehetőségét időszakos külképviseleti választási irodák, valamint szavazóhelységek létesítésével London, Manchester, Leeds, Liverpool, Birmingham, Edinburgh, Cardiff, Brighton, Bristol, Norwich, Nottingham, Cambridge, Canterbury városaiban.

A Nemzeti Választási Iroda ennek ellenére január közepén bejelentette, hogy nem szerveznek több szavazókört, a témával bővebben csupán a választások után foglalkoznak.

Sokak szerint ez akár el is dönthetné egy szoros választási küzdelem esetén az eredményt.

Egy biztos:

A külföldön élő magyarok többsége nem éppen kormánypárti szavazó…

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld közösségi oldalunkat, ezzel is támogatva az oldal további működését

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.