Címlapsztorik

Orális kényeztetésre vette rá, majd gyónni küldte a pap a 12 éves lányt

Péter azt mondja nagyon sajnálja és beleszeretett a lányba – durva botrány robbant ki az egyházban.

A pap azt mondja, beleszeretett a gyerekbe, de sajnálja a történteket.

Gyermek ellen különösen súlyos formában elkövetett szexuális visszaélés ügyében gyanúsítottak meg egy Dolný Kubínban szolgáló papot, Peter K.-t

Hirdetés

– írta a Markíza alapján a Paraméter.

A pap orális szexre vett rá, majd gyónni küldte a 12 éves lányt.

A lány a Markízának azt mondta, a férfi akkor volt a helyi egyházi gimnázium főpapja, amikor ő hatodikos volt ott.

A pap korábban lényegében megerősítette a történteket.

Azzal érvelt, hogy beleszeretett a lányba, és sajnálja, ami történt.

A helyi ügyészség vádalkut kötött volna vele, a főügyészség közbenjárására viszont bíróság elé kerül, és letöltendőt kértek rá.

A csatorna szerint egy ugyanott szolgáló másik pap a bíróságtól 3 évet kapott szexuális visszaélés miatt, ott is a főügyészség avatkozott közbe.

Néhány fontos megjegyzés az eset kapcsán:

„Érdekes”, hogy a papok mindjárt felnőtt együttléttel akarják kifejeztetni a szeretetüket egy náluk sokkal fiatalabb, még lelkileg és testileg is éretlen személyiséggel kapcsolatban.

Hirdetés

Ahogyan az is érdekes, hogy egyre több ehhez hasonló dolog derül ki papokról szerte a világon.

Egyes népszerű összeesküvés elméletek szerint az egyház egyfajta kimondatlan „menedékhelye” a ferde hajlamú, pedofil embereknek

– noha ez utóbbi állítást egyelőre még nem sikerült minden hitelt érdemlően bizonyítani.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.