Címlapsztorik

Orbán Viktor kijelentette élő adásban: “áll mint a cövek” – VIDEÓ

A hallgatók is majdnem ledöbbentek.

Már a kötcsei piknik előtt évindító előadást tart a magyar miniszterelnök a Tranziton.

A jobboldali politikai közösség előtt megszólaló kormányfő egyébként korábban is beszélt arról, hogy ez a nyár más, mint a többi és egyszerűen nem fér bele a szokásos vakációzás, így vélhetően a 2024-es Európa Parlamenti és önkormányzati választás nyitányaként is értelmezhető az esemény.

Hirdetés

Az augusztus 24–27. között zajló Tranziton ennek megfelelően számos kormánytag tart beszédet és vitázik.

A kétharmad áll, mint a cövek” – mondta Orbán Viktor utoljára a Tranzit Fesziválon, 2012-ben. Most úgy fogalmazott, még mindig olyannyira áll, hogy a végét sem látni.

Dávid és Góliát küzdelméhez hasonló-e a jobb és bal oldal hatalomért való küzdelme? – folytatta Bohár egy másik gondolattal.

A miniszterelnök szerint a fociban is úgy van, hogy az amatőröket a profiktól világos vonal választja el: az amatőröknek bedobsz egy labdát, ők összevissza futkároznak majd, a profik viszont oda futnak, ahol majd a labda lesz.

Ez a különbség Orbán szerint a kormányzópárt és az ellenzék között, mert a kormánynak van taktikája, stratégiája, ismeri az összefüggéseket, „mint egy hadrendben meg kell tervezni” a rendszert.

Orbán szerint többszörös erőfölénnyel szemben harcolt a kormánypárt a legutóbbi választáson, említette meg a kormányfő, aki mégcsak – bevallása szerint – részjelentéseket már látott a kampányfinanszírozásról, ám azt kijelentette, “Dávid ennek ellenére négyszer már kupán vágta Góliátot.”

Mi tart fontosnak egy ember életében? – ennek fejtegetésével folytatta a kormányfő.

Ehhez Orbán azt kezdte el magyarázni, miért lehet az, hogy a liberálisok és a kommunisták hasonlóan vélekednek egy-egy kérdésről.

Szerinte a liberálisokkal azért van nehéz dolguk, mert első blikkre nagyon különbözik a kommunizmustól, de aztán meglepődik az ember, amikor azt látja, hogy a kommunizmus összeomlása után a kommunisták nagy része liberális lett.

Hirdetés

Hogy ez miért alakult így, ahhoz pedig okos emberekkel kell beszélgetni.

„A választóvonal az ember megértésénél van”, fejtegette tovább a gondolatait Orbán, aki szerint a mai világban az a hasonlóság van, hogy a „liberálisok és a velük lévő baloldal határozottan azt mondja, az életben egyetlen fontos dolog van, te magad, ebből kell mindent megérteni”.

Ennek igen nagy politikai tábora van a nyugati világban

– fogalmazott Orbán.

A másik felfogás az emberről, a jobboldali-konzervatív meg azt mondja, vannak a világban fontosabb dolog az egyénnél: család, haza, Isten és a vele való kapcsolat.

Meg az, hogy „a nálad fontosabb dolgot hogyan akarod szolgálni”.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!