Címlapsztorik

Részletek derültek ki az új rezsiszabályokról: lesznek kedvezményezettek!

Mutatjuk, mit kell eddig tudni róla! Folyamatosan jönnek a részletek!

Dömötör Csaba kifejtette: a most meghozott kormányzati döntéseket a háború, és az egész Európát sújtó energiaválság indokolja.

Elmondta, a háború mindent megváltoztatott, évtizedek óta nem látott mértékben emelkednek az árak, és emellett egyre markánsabban felvetődik az a kérdés, hogy lesz-e egyáltalán elég gáz Európában.

Hirdetés

Közölte, az Európai Unió, amely pár hete még gázszankciókkal fegyelmezte volna Oroszországot, most elegendő készlet nélkül maradhat. Ilyen az, amikor a realitásokat nagy ívben elkerülő politika találkozik a keserű valósággal.

Eljutottunk oda, hogy “a háború most Európának fáj a legjobban”, ebből a helyzetből kell kitörni.

A kezdő lépés az lehet, hogy Brüsszelben belátják, hogy nagyon félremérték a helyzetet – mondta az államtitkár.

Dömötör Csaba beszélt arról is, hogy az új rezsivédelmi szabályok kidolgozása során minden élethelyzetet, speciális életkörülményt igyekszik megvizsgálni az energia-veszélyhelyzeti operatív törzs.

Felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarországon már évek óta hatályban van a rezsicsökkentés.

“Európában egyedül a magyar kormány védi a magyar családokat” – jegyezte meg.

Az államtitkár azt mondta: a cél változatlanul az, hogy a lehető legnagyobb mértékű védelmet biztosítsák a magyar családoknak. A rezsicsökkentést úgy tudják fenntartani, ha azt az átlagfogyasztásig biztosítják.

Az új részletszabályokon jelenleg is dolgoznak a szakemberek. Ezeket az energia-veszélyhelyzeti operatív törzs véglegesíti majd, a vonatkozó rendelet is hamarosan megszületik

-ismertette.

Hirdetés
Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!