Segítsünk: nincs orvos aki vállalni a gyógyíthatatlan Réka műtétét, világméretű összefogás jöhet!
Légy részese! Juttassuk el ezt minél több emberhez a jó ügy érdekében!
Egy fiatal lány élete során szembesült a környezete állandó vizsgálódásával és gyakori bántalmazásával. Réka története azonban megváltoztatja gondolatainkat és érzéseinket saját problémáinkról.
Réka példája sokat tanít nekünk az elfogadásról, kitartásról és arról, hogyan lehetünk erősek, amikor mások folytonosan emlékeztetnek bennünket betegségünkre.
Réka egyszerű kislányként született, ám öt éves korában kiderült, hogy súlyosan beteg, szenvedve a neurofibromatózis nevű, gyógyíthatatlan betegségben, ami arcán jóindulatú daganatként jelentkezett.
A daganat kezdetben csak egy apró folt volt a bőrén, de folyamatosan növekedett. Bár a betegség örökölhető, Réka családjában senki sem küzdött hasonló testi elváltozással. A daganat az ereit is érintette, így műtéti beavatkozás rendkívül kockázatos lett volna.
Az orvosok kegyetlen választással szembesítették:
– vagy elpusztulok, vagy lebénulok – idézi fel Réka.
Fiatal kora óta szembesült a környezetéből érkező megkülönböztetéssel és bántalmazással. Osztálytársai gyakran gúnyolták, kirekesztették.
„A legfájdalmasabb az volt, hogy gyakran a tanáraim sem kezelték tisztességesen, inkább lenézően viselkedtek velem” – emlékezik vissza.
Réka számára szülei és párja jelentették a legnagyobb támaszt ebben a küzdelemben. Ők mindig mellette álltak, dacolva az emberek negatív reakcióival. Pártja tíz évvel ezelőtt szerették meg egymást, és azóta boldogságban élnek.
„A páromnak nem számít, hogy hogyan nézek ki, szeret engem úgy, ahogy vagyok, és ez a legfontosabb számomra” – meséli Réka, majd hozzáteszi:
„Bár a családalapítás gondolata izgalmas, félek attól, hogy a gyerekem hasonló bántásokkal szembesül majd, amikkel én is szembenéztem.”
Hosszú időbe telt, mire Réka erőt gyűjtött és elhatározta, hogy nem engedi, hogy az életét betegsége határozza meg. Egy YouTube-csatornát indított, ahol meglepődésére egyre többen bátorították és támogatták. A pozitív visszajelzések ráébresztették, hogy nem szégyen az átlagtól való eltérés.
„Megszoktam, hogy mindenhol felnéznek rám, de már megtanultam megvédeni magam. Kérdem tőlük, miért bámulnak, és ezzel általában nagyon megszégyenülnek az emberek” – meséli tovább.
Réka emlékezetes időszaknak tartja, amikor idősotthonban dolgozott. A tapasztaltak alapján megállapította, hogy az idősebb generáció sokkal elfogadóbb és megértőbb volt vele. Egyik gondozottjának szavai még ma is erőt adnak neki a nehezebb napokon:
„Drágám, mi itt mind nagyon kedveljük magát. Ne törődjön az emberek véleményével, hiszen ön így is gyönyörű.”
