CímlapsztorikÉrdekes világ

Soros György társa szerint jön a teljes armageddon, ezt nem biztos hogy mindenki túléli

A legsötétebb korszakot vetíti elő a civilizáció számára…!

Emberek, ideje felkötni a gatyát…! Azt is elmondta, ő hová mentené ki a pénzét, és mit tanácsol az átlagembereknek!

Soros György korábbi üzlettársa, a legendás befektető, Jim Rogers szerint az emberek a következő időszakban felköthetik a gatyájukat.

Hirdetés

Meglátása szerint olyan tőkepiaci armageddon következik, melyhez hasonlót eddig nem sok élő ember láthatott, a befektetők pedig jobban teszik, ha pénzük egy részét ezüstbe és aranyba fektetik, valamint termőföld és haszonállatok vásárlására fordítják.

Soros György korábbi üzlettársa, a legendás befektető, Jim Rogers szerint amit most látunk a világban, még csak a kezdet.

A káosz és a háború, és az azelőtti covid járvány valami olyat szabadított a világra, ami most fog igazán kibontakozni.

Milliók, sőt, százmilliók nyomorát fogja eredményezni.

Országok rokannak majd bele, és a nélkülözés, éhínség és nincstelenség korszaka jön.

A tőzsdék történetében még soha nem volt ilyen gyorsan ekkora esés a medvepiacokon.

A koronavírus-járvány miatt 2020 márciusában kialakult medvepiac eddig a valaha volt leggyorsabb lejtmenetnek bizonyult, az új csúcs elérése után az S&P 500-nak mindössze 16 kereskedési nap elég volt ahhoz, hogy 20 százalékot essen.

Ez az év lett volna a bikapiac harmadik éve.

A második világháború óta 11 bikapiac volt, és ezek közül immár négy ért véget a harmadik évben, hiszen az S&P 500 már mostanra több mint 20 százalékot esett.

Hirdetés

Amikor eluralkodik a pánik, és minden a feje tetejére áll, akkor a nemesfémek a befektetők kedvenceivé válnak. Rogers régóta azt vallja, hogy ilyen viharvert időszakban a portfóliónkban érdemes lehet valamekkora nemesfém-kitettséget tartani.

Ilyenkor az ezüst és az arany valószínűleg kevésbé kockázatosak, mint más eszközök

– osztotta meg véleményét Rogers.

Rogers a termőföldbe történő befektetés mellett érvelt.

Hacsak nem fogjuk abbahagyni a ruhaviselést és az evést, a mezőgazdaságba történő befektetés jó hozammal kecsegtet.

Ha igazán arra vágysz és szeretsz földet művelni vagy állatokat tartani, akkor szerezz magadnak földet, és nagyon gazdag leszel

– mondta Rogers 2021 végén a Wealthion pénzügyi tanácsadó cégnek.

Érdekesség, hogy léteznek olyan ingatlanbefektetési alapok is, melyek termőföldek birtoklására szakosodtak. Tehát nem feltétlenül szükséges közvetlenül földet vásárolni.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!