CímlapsztorikÉrdekes világ

Szinte az egész országot elmossa az eső: jég és durva szelek jönnek

Mutatjuk a részleteket!

Az idei nyár rekordernek számított, már ami a hőséget illeti, hiszen 1901 óta, azaz 120 éve nem volt olyan forró a nyár, mint az idei.

Az augusztus beköszöntével azonban nagyon úgy tűnik, hogy egyre inkább keveredünk kifelé a brutális hőséget hozó napokból, legalábbis az időjárás-előrejelzés szerint a követekző napokban bár marad a meleg, érkezik egy-két frissítő zápor, zivatar.

Hirdetés

Mutatjuk az elkövetkezendő napok lehetséges időjárást, és azt is megnézzük, mire kell számítani a hétvégén.

Szerdán kezdetben északon többfelé, az Alföldön elszórtan alakulhat ki zápor, zivatar, majd délután északon, északkeleten, valamint helyenként északnyugaton lehetnek átmenetileg futó záporok, néhol esetleg zivatarok.

A napsütést sokfelé zavarhatják gomoly-, illetve vastagabb fátyolfelhők is.

Többfelé megélénkül a nyugatias szél. Hajnalban 14-20, délután 25-34 fok között alakul a hőmérséklet, délen, délkeleten lesz a legmelegebb.

Főleg a hajnali, reggeli órákban lehet erőteljesebb a gomolyfelhő-képződés, amelyből záporok, zivatarok kialakulása valószínű.

Később is gyakran változó lesz a felhőzet, de a déli óráktól csekély a csapadék esélye. A nyugati, délnyugati szél megélénkül Budapesten.

Csütörtökön több helyen kell számítani záporok, zivatarok kialakulására egy hidegfront miatt, a zivatarokat helyenként felhőszakadás, viharos széllökések és jégeső is kísérheti.

Élénk, néhol erős lehet a légmozgás. Napközben 21-32 fok között alakulhatnak maximumok, északnyugaton lesz hűvösebb, keleten melegebb az idő.

Pénteken már sok napsütésre számíthatunk, az időnként megjelenő gomolyfelhőkből legfeljebb csak északon, északkeleten alakulhat ki egy-egy futó zápor, esetleg zivatar.

Hirdetés

Élénk, erős lesz a nyugati-északnyugati szél. Délután 24-29 fokra van kilátás.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!