CímlapsztorikÉrdekes világ

Szörnyű dolog vár az emberiségre 2024-ben Baba Vanga próféciája szerint

Sokak szerint a látnoknak korábban is bebizonyosodtak már jóslatai, így ha ez megvalósul, az emberiségnek befellegzett.

Az 1996-ban elhunyt Baba Vanga talán a második legismertebb médium Nostradamus után. A vak bolgár látnok több jövendölést is tett halála előtt, amelyeknek nagy része meg is valósult.

A nő előre látta a szeptember 11-i tragédiát is, nemrég pedig a 2023-as jóslatának egy fontos jövendölése bizonyosodott be.

Hirdetés

Baba Vanga ugyanis az idei évre jósolta a “nagy muszlim háború” kitörését, és mondanunk sem kell, jelenleg is zajlik egy súlyos ezrek halálával járó vallási és etnikum alapú háború a Közel-Keleten.

Ilyen előélet után ijesztő lehet, hogy Baba Vanga milyen dolgokat látott a 2024-es évben előre.

Merényletkísérlet Vlagyimir Putyin orosz elnök ellen

Növekedni fog a terrortámadások száma Európában

Baba kiadott egy jóslatot a pusztító fegyverekkel kapcsolatban. Azt állítja, hogy jövőre egy “nagy ország” biológiai fegyverteszteket vagy támadásokat hajt végre. Azt is megjósolta, hogy terroristák támadást hajtanak végre Európában.

Újabb gazdasági válság

Baba azt mondta, hogy jövőre hatalmas gazdasági válság lesz, amely hatással lesz a világgazdaságra.

Számos hozzájáruló tényezőt emelt ki, például az adósságszint növekedését, a további geopolitikai feszültségeket és a gazdasági hatalom nyugatról keletre tolódását.

Nagy méretű éghajlati problémák

Hirdetés

Hétköznapivá válnak a kibertámadások világszinten

2024-ben két fontos betegség gyógyítása terén fognak a kutatók áttörést elérni, ez az Alzhimer-kór és a rákkutatás.

Sokak szerit tehát jövőre gyógyíthatóvá válik a rák, ám a fentebb leírtak fényében az emberiség összességében pokoli krízisekkel fog szembenézni.

Nagy felfedezések kezdődnek meg a kvantumfizika területén

Bár szó szerint Baba Vanga nem így fogalmazott, a jövendölésének fordításaival és értelmezéseivel foglalkozó szakemberek az Asztrofaménál így foglalták össze a bolgár látnok gondolatait 2024-ről.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!