Tech-Kütyük

Világszenzáció lehet a szegedi zöld tégla mely megmenthet a szén-monoxid mérgezéstől és tisztább lesz tőle a bolygó is!

Olyan áttörést értek el szegedi tudósok, mely az egész világon forradalmasíthatja az ipart és a háztartásokat is.

Környezetvédelmet támogató kerámiabetétet fejlesztettek ki a Szegedi Tudományegyetemen.

A zöldtéglának elnevezett katalizátor átalakítja a kályhákban-kazánokban az égéskor keletkező füst káros anyagait, például a veszélyes szén-monoxidot, így kevesebb szennyező gáz és korom jut ki a környezetbe.

Hirdetés

A gyártókkal már folynak a tárgyalások, és a tervek szerint jövő ősszel már árusítani fogják a hazai kereskedelemben a szegedi zöldtéglát, ami a fűtés hatásfokát is növeli.

fűtés során az égési folyamatban mindenképpen keletkezik korom, nitrogén-oxid és veszélyes szén-monoxid. Ezért a kályhákban, kandallókban és kazánokban olyan megoldást kell alkalmazni, ami csökkenti a káros anyagok kibocsátását.

A katalizátorhoz felhasználható anyagok tesztelését szinte kiskanálnyi adagokkal kezdtük: először kis mennyiségeknél vizsgáltuk meg, hogyan reagál egy-egy anyag a füstgázokra ”

– magyarázta Sápi András kutató.

A Telex kérdésére Sápi András azt is elmondta:

„a tégla nem tartalmaz drága és külföldi összetevőket, hanem magyar bányából származó, olcsó alapanyagokból készül.”

Azt, hogy a kerámiabetét és annak bevonata pontosan miből áll, a kutató nem árulta el, mert az találmányi titok.

A „katalitikus tégla” elnyerte a Szegedi Innovációs Díjat és a Dél-Alföldi Innovációs Díjat is.

Tovább vizsgálják, hogy a fűtés közben a kéményen kiáramló füstgázok milyen fajtájú és mennyi káros anyagot tartalmaznak a katalizátor használata nélkül, és mennyi marad ezekből a füstben akkor, ha a kerámiabetétet a begyújtás előtt beillesztik a kályhába avagy a kandallóba.

Hirdetés

„A mérések alapján a szén-monoxid mennyisége a felére csökken a katalizátor működésének hatására.”

A zöldtéglával sikerült a vizsgált kandallót az EU-s, az osztrák és a német piaci elvárásoknak is megfelelő állapotba hozni a szén-monoxid-kibocsátás és a hatásfok-előírások terén.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!