Címlapsztorik

13 család titkos vérvonala uralja a Földet: ők azok, név szerint!

Azokat az embereket, akik egyezséget kötöttek bizonyos, az emberiség által még most sem teljesen ismert erőkkel, és hatalmakkal, “ÖREGEK”-nek nevezik.

Ők azok, akik szerződést kötöttek az “isteneikkel” és megkapták tőlük az uralkodás “isteni jogát”. Ezek az Öregek a hierarchiában a 13 Illuminátus vérvonal felett állnak.

Ők a mai átlagemberekhez képest nagyon másként néznek ki. Hipergyors az anyagcseréjük és van egy szarkofághoz hasonlatos szerkezetük, amibe időnként be kell lépniük.

Hirdetés

Ez több szempontból is egy, a vámpírokéhoz hasonlatos folyamat keretben történik, és a vámpírokhoz hasonlóan nekik is ÉLŐ EMBEREKET KELL ENNIÜK! Valójában nem teljesen úgy működnek, mint a

vámpírtörténetekben, nem kell fizikai vért inniuk. Az történik ugyanis, hogy az áldozatnak aktívan bele kell egyezni, jóvá kell hagynia a saját “áldozathozatalát”, mert a folyamat másként nem működik megfelelően.

Az Öregek tehát a 13 Illuminátus család vérvonala felett állnak a hierarchiában. Ez alapján az összeesküvés tagozódása következő:

  • Öregek (mindössze néhányan vannak)
  • megbízottak
  • ügyvivők (ők sokkal többen vannak, mint az előző két csoport összesen)
  • 13 család/ház (másik nevükön ők az “Apák”)

Az Öregek próféciája arról szól, hogy történni fog egy hatalmas esemény a Földön, amely során lelepleződnek és feladják magukat. Legyőzik őket az emberek és végül mindannyiukat lefejezik. Ekkor azonban ŐRZŐ ISTENEIK, , feltámasztják őket és újra uralkodni fognak.

Hisznek tehát abban, hogy le kell lepleződniük, megítéltetnek és meg kell halniuk, mielőtt sötét uraik visszatérnek és újra életre keltik őket.

Az Öregeknek tehát rendelkezésükre állnak űrhajók és csillagkapuk, amiket elrejtenek az Illuminátus családok (Apák) elől. Nemrégiben azonban feje tetejére álltak a dolgok.

Az Illuminátus alattvalók ugyanis rájöttek, hogy mindvégig rászedték őket és most iszonyúan dühösek.

Az Illuminátus családok feje a “Draco orma” vagy más néven a “Sárkány pénisze” kitüntető címet viseli. Jelenleg ez a cím a Rothschild családé.

Melyik az a bizonyos 13 család?

Hirdetés
  • Rothschild (Bauer)
  • Bruce
  • Cavendish vagy más néven Kennedy (JFK és Bobby Kennedy elárulták az Illuminátusokat, halálukkor apjuk azt mondta, nem baj, van még másik Kennedy is a Fehér Házban – utódjuk Jimmy Carter szintén a Kennedy-k közül való)
  • De Medici
  • Hanover
  • Habsburg
  • Krupp (ők építették a kemencéket a Holokauszt haláltáboraiba)
  • Plantegenet
  • Rockefeller
  • Romanov (Raszputyin, aki az ő szolgálatukban állt, alkut kötött az egyik Öreggel és néhány tanításukba beavatást nyert, ezért lehetett olyan nehezen megölni – lelőtték, fejbe lőtték, víz alá nyomták és még azután is életben volt)
  • Sinclair vagy Saint-Clair
  • Warburg vagy Del Banco
  • Windsor

Most, hogy az Öregek árulása bebizonyosodott, a 13 család újraszervezte magát 300-ak Bizottsága néven.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!