Tudomány

18 ezer éves kölyökkutya adhatja meg a választ a múltbéli rejtélyekre: mumifikálódott állapotban találtak rá

A lelet klónozható állapotban van. Vörösvértesteket is találtak benne, valamint teljesen ép, még nem lebomlott szöveteket.

Videón mutatták be a páratlan maradványokat.

Különleges felfedezés

Egy 18 ezer éves kölyök maradványait azonosították 2018 nyarán Jakutföldön

Hirdetés

– írja az MTI.

A szakértők egyelőre DNS-vizsgálatokkal sem tudták meghatározni, hogy a lelet egy farkastól vagy kutyától származik-e.

Annyi bizonyos, hogy a kölyök hím, tejfogai alapján pedig alig két hónapos lehetett, amikor elpusztult.

A tetemet az örökké fagyott talaj, az úgynevezett permafroszt őrizte meg az Ingyigirka folyó közelében, még az állat orra, bajsza és szempillája is fennmaradt.

A kölyök halálának okát egyelőre nem tudták megállapítani.

Átmenet a kutya és a farkas között

Az első DNS-tesztet a svéd Paleogenetikai Központ munkatársai végzeték, az eredmény meglepő volt, mivel nem tudták meghatározni a példány faját.

Love Dalén, az intézet szakértője szerint általában ez már az első DNS-tesztekből ki szokott derülni.

A központnak van Európa legnagyobb génbankja a világ összes kutyaféléjéből, de ebben az esetben nem tudtuk azonosítani az állatot az első vizsgálattal”

– mondta a kutató.

Hirdetés

A szakértők úgy vélik, hogy a Dogor névre keresztelt egyed átmenet lehetett a kutya és a farkas között.

Az állat neve jakut nyelven barátot jelent.

Éveken belül akár klónozni is lehetne

Sokak szerint az elmúlt évek egyik legjobb állapotban előkerült leletéről van szó.

A farkaskutya ugyanis klónozható állapotban van. Ez azt jelenti, hogy szinte tökéletes állapotba, gyakorlatilag “csak” megfagyva őrződött meg a jelenkornak.

A tudósok még vörösvértesteket is találtak benne, valamint teljesen ép, még nem lebomlott szöveteket.

Ez pedig a jövőben akár éveken belül lehetővé tenné azt, hogy képesek legyenek az állatot leklónozni.

Az elmúlt 10 évben egyre több ilyen maradvány olvad ki az egykor állandóan fagyott permafroszt talajából, és bár ez tudományos szempontból nagy jelentőséggel bíró felfedezéseket tesz lehetővé, nem mindenki örül neki.

A globális felmelegedés miatt meglazuló és felolvadó talaj ugyanis halálos vírusok elszabadulását is eredményezheti, erről már korábban is írtunk.

Az állandóan fagyott permafroszt mélye ugyanis több olyan óriásbaktériumnak is otthont adhat, melyekről alig tudunk valamit.

Egy esetleges terjedést követően pedig nem lenne felkészülve a kontinens egészségügyi ellátórendszere egy esetleges ősvírus-válság kezelésére.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kövess minket Facebookon!

Ezzel egyúttal támogatod oldalunkat is.