CímlapsztorikÉrdekes világ

2020 egy fordulópont, ez vár ránk 2021-ben: az asztrológia megmondja, mi történik az emberiséggel

Milyen korszak jön most el? Mi volt a 2020-as év rettenetének a célja?

Van remény az Aranykorra, vagy ennek a szépreményű kornak az eljövetele valójában csak egy lázálom?

Az emberiség végső bukása vagy felemelkedése jöhet 21-ben?

Hirdetés

Asztrológiai és spirituális előrejelzés, mi várhat ránk a következő világkorszakban.

Az emberiségek 2020-ben kollektíven szembe kellett néznie a félelmével.

Volt időnk, hogy a magányunkba elvonulva “egyedül legyünk” a démonainkkal és megtanuljunk ezekkel együtt élni, vagy leküzdeni őket.

Az emberiségnek le kellett állnia, megtanulnia a fölnövést, az önuralmat önkorlátozást, le ellett állnia, ennek az eszköze volt ez a járvány.

Ez készítette elő a 2021-es évet, ami már a 20-as év végén elkezdődik.

Világévek, világkorszakok követik egymást.

NEM az Aranykor következik még, ugyanakkor a materializmus kora lassan a végéhez közeledik.

Az anyaghoz való viszonyunkat kell megváltoztatnunk úgy, hogy végső harmóniába kerüljünk a természettel amit az utóbbi években pusztítottunk és kaszáltunk.

A rendbe kell beilleszkednünk, a természet REND-jébe.

Hirdetés

2020 egyértelműen a félelem éve volt, ami felzabálta az “ébredők” energiáját is.

A járvány hozta be a félelmet, de ez a “tanítás” lassan lejár, vagy az életünk részévé válik, de megszelídül.

2020 és a járvány fontos tanítása volt szembenézni az emberiségnek a saját árnyaival.

Tegyétek fel a kérdést: mit tudtunk változtatni ebben az évben egyéni szinten és az emberiség szintjén?

Miben tudunk előre lépni és TANULNI…?

A soron következő világkorszakban nagyobb szerepe lesz az emberei intellektuális tudásnak.

A 2021-es évre a kozmikus címszavak a

“materializmus vége”,

“az individuum korszaka”

“az ébredés”

“kollektív felelősségvállalás”

lesznek.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld közösségi oldalunkat, ezzel is támogatva az oldal további működését

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.