CímlapsztorikMisztikum

“Kék” idegen vérvonal a világelit felső néhány százaléka? Az irányításuk alatt lehet MINDEN?

Már évtizedek óta egy új emberi faj megalkotásán dolgoznak?

A hibridizációs program csak egy bizarr szóbeszéd, vagy valóban elindult az emberiség tervezett “népirtása”?

A 13 leggazdagabb család ebben nyakig benne van, valamint a világ országainak nagy része. országhatárokon átívelő emberkísérletek zajlanak?

Hirdetés

Miről si van szó, és mi is ez a kék vérvonal, vagy idegen, másképp mondva földönkívüli vérvonal a konteó hívei szerint?

Nos, létezik egy nagyon-nagyon szűk réteg, mely az uralma alá akarj hajtani a bolygót.

Ez az uralom már nem a pénzről, vagy a hatalomról szól, hanem az emberi faj jövőjéről, és az “óember” elpusztításáról.

A Kék vérvonal tagjai között van ez a 13 leggazdagabb elit család, melyről részletesen írtunk már egy korábbi cikkünkben.

Gyakorlatilag teljhatalommal rendelkeznek. Az “óember” elpusztítása annyit tesz az ideológiájuk szerint, hogy egy következő, magasabb evolúciós szinten álló emberi fajt akarnak “őshonossá” tenni a bolygón.

Ehhez pedig arra van szükség, hogy közel 6-7 milliárd embert “eltüntessenek” a bolygóról, hogy helyet csináljanak az “új embernek”.

Az emberi faj következő fázisának, mely valójában egy hibrid, egy sokkal magasabb rendű, sokkal tisztább genetikai vonallal.

A kék vérvonalba tartozó körbe nem lehet bejutni és valójában már régóta szóbeszédek vannak arról az elmélet hívei szerint, hogy a vérvonal ősei igazából nem is emberek voltak, hanem a Földön élt istenek, kvázi földönkívüliek leszármazottai.

Életünket, a gazdaságit és a politikát befolyásolják.

Hirdetés

Uralják a médiát és a háttérből mozgatják a szálakat.

Egy olyan rendszer van évtizedek óta kiépülőben a Kék vérvonal és az alattuk lévő 300-ak tanácsának, vagy bizottságának munkájával, ami előkészíti a bolygót és a világot, azt a bizonyos Új Világot, vagy Új Világrendet, amit már ez az új faj fog uralni.

Nem véletlen kezdett el drámai mértékben terjedni a transzhumanizmus, és nem véletlen, hogy Elon Musk és más neves vezetők is afelé terelik a közvéleményt, hogy az emberiségnek fejlődnie kellés eggyé kell olvadnia a gépekkel.

Ezzel egyidőben a kétezres évek óta zajlanak egyes titkos bázisokon emberkísérletek, hibridek létrehozásával, lásd például a Dulce titkos katonai földalatti bázis, ahol ember-idegen hibrideket tenyésztenek állítólag laboratóriumokban.

A világnak ugyanis készen kell majd állnia egy népesség elsöprést, azaz népirtást követően arra, hogy az “újemberrel” árasszák el.

Az Agenda 21 protokollt ha valóban létezik, tényleg erre vethetik be, legalábbis a konteó hívei ezt állítják.

6-7 milliárd ember eltörlése a cél, míg végül csak a “kiválasztott” vérvonalba tartozók élik túl, és újra benépesítik a bolygót, ezzel beteljesítve egy új Teremtést, a soron következő Ádám és Évával…

Mert ez a körforgás már többször is megismétlődhetett a múltba…

Talán nem véletlen, hogy egyes régészek szerint a jelenleg a Földön élő emberiség már a hatodik “generáció”…

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.