CímlapsztorikÉrdekes világ

2021 véres próféciája: ez fog történni az emberiséggel egy látnok szerint

Nagyon reméljük, hogy nem válnak valóra azok a dolgok, amikről beszámolt.

“Új vírusról, összeomlásról, és egy másik korszakról” beszélt.

Kaotikus, meglehetősen “turbulens” 12 hónapon van túl az emberiség, de könnyen lehet, hogy a java még csak most jön.

Hirdetés

Arról van szó, hogy egy látnok, egy saját állítása szerint médiumi képességekkel rendelkező személy előre látja, mi fog hamarosan bekövetkezni.

2021 ugyanis már kezdetét vette, zajlanak is az események, és közel sem lesz olyan nyugodt évünk, mint 2020 előtt.

Sőt, ami azt illeti, véres évnek nézünk elébe, káosszal és összeomlása.

Craig Hamilton-Parker azt állítja, hogy abból, amit eddig 2021-ből láttunk, már könnyen lehet következtetni arra, hogy mi várható később.

A 21-es év első napjaiban, január 6-án már porba hullott az amerikai demokrácia, a koronavírus pedig továbbra is a világ torkát szorongatja.

A férfi azt mondta korábban is, hogy 2021 egy új vírus felbukkanásának éve is lehet, és valószínű, hogy ez is Kínából fog kirobbanni, mint a covid, vagy a SARS a kétezres évek elején.

A Brexitről, és Nagy-Britannia jövőjéről is szót ejtett.

Elmondta azt, hogy a gazdaság várhatóan nagyot fog zuhanni 2021 első felében, szinte összeomlik majd, de ez az összeomlás csak átmeneti lesz, és a britek lassan kimásznak a gödörből.

Azonban a koronavírus miatt hosszú ideig hihetetlenül nagy lesz a munkanélküliség a világban, ami nagyon lassan fog csak helyre állni.

Hirdetés

A vírus maga tovább fog még tombolni a vakcinázás ellenére is, és nagyon lassan fog visszaszorulni, akkor sem teljesen.

Valószínűleg át fogja venni az influenza helyét a világban.

Craig hozzátette:

A vírus eredete egészen 2048-ig homályban marad, akkor fogják nyilvánosságra hozni, hogy pontosan mi is történt 2020-ban…

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!