Egyéb

300 millióan szenvednek a rettegett kórtól világszerte… terjed, mint egy járvány, és nincs hatékony ellenszere

Itt az ideje őszintén beszélni róla, mert sokszor megelőzhető lenne. Legalább 5 tünetnek kell fennállnia a felsoroltak közül, nálad jelentkeztek már?

Egyre több a beteg

Létezik egy kórság, amiben nagyon sokan szenvednek. Sokkal többen, mint azt el tudnánk képzelni, és ez csak egy nagyjából való becslés.

Egy civilizációs ártalom, mely rengeteg ember életét oltotta már ki, és mely úgy terjed a modern, rohanó ember világában, mint valami vírus.

Hirdetés

Világszerte legalább 300 millió ember szenved és haldoklik ebben a lassan ölő kórságban.

Magyarországon a becslések szerint 700 ezer eset fordul elő évente, igazi stigmaként…

A depresszió nem csak egy hangulat, hanem egy érzés, egy tényleges pszichológiai kórkép, amit illene végre komolyan vennünk…

Itt az ideje beszélni az okokról

A depresszió korunk nagy pusztítója, mely megöli a lelket és az élet iránti vágyat.

Nagyon fontos, hogy tisztában legyünk az okokkal, így talán el is kerülhetjük azokat. öröklődhet is, ugyanis vannak gének, melyek szorosan összefüggnek a depresszióra való hajlammal.

Ha valakinek felborul az élete vagy az élettani ritmusa, szintén előidézhet depressziót, akárcsak a hosszabb ideig fennálló stressz, vagy bizonyos gyógyszerek mellékhatásai.

Emellett hormonok, de még az alkohol is előidézheti, hogy depressziós zavarunk alakuljon ki.

Jelek, hogy depressziós vagy

A depressziónak számtan jele van, melyek önmagukban még nem feltétlen jelentenek nagy bajt, de ha halmozottan fordulnak elő, már kezdhetünk aggódni.

A legfontosabb tünetei:

Hirdetés
  • az örömtelenség érzése (“semminek sem tudok örülni, nincsenek érzelmeim”)
  • döntésképtelenség, rágódás lényegtelen dolgokon
  • dekoncentráltság és figyelemzavarok
  • csökkent érdeklődés a világ dolgai iránt
  • gátoltság, nehézkesség, meglassultság, “lustaság”
  • bűntudat, indokolatlan lelkiismeret-furdalás
  • szégyenérzés, gátlásosság, frusztráció érzése (“csak terhére vagyok másoknak”)
  • fáradtság érzése, fáradékonyság, passzivitás, csökkent energia
  • alvászavar, a szexuális működés zavarai
  • étvágyváltozás, általában étvágytalanság, fogyás, ritkán túlevés, az édesség fokozott kívánása
  • halálvágy, öngyilkossági gondolatok, késztetések

Az alapszabály az, hogy legalább 5 tünetnek kell fennállnia ahhoz, hogy ténylegesen depresszióról beszéljünk.

Bármilyen súlyos is legyen egy depressziós periódus, általában elmondhatjuk, hogy a diagnózis felállításának feltétele a tünetek legalább két hetes fennállása.

Ha segítség kell

Ha úgy érzed, segítségre van szükséged, hívd a krízishelyzetben lévők számára fenntartott, a nap 24 órájában ingyenesen hívható 116-123-as vagy 06-80-820-111-es telefonszámot.

Ha azt gondolod, hogy a környezetedben valaki másnak van szüksége segítségre, akkor ezt az oldalt ajánljuk a figyelmedbe:

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!