Érdekes világ

68 éves úr Sebestyén Balázsnak: “A fiatalság nem érdem, hanem állapot”

Egy a szerkesztőséghez elküldött levélben reagált arra a nagy port kavart kijelentésére, mely szerint az idősek egy részétől ő elvenné a jogsit.

A Sebestyén Balázs által generált óriási közéleti vitáról, botrányról korábban már itt írtunk.

A rádiós műsorvezető azután mondta el a véleményét erről, hogy a Balázsék című műsorában arról az idős házaspárról beszéltek, akik nemrég rossz oldalon hajtottak fel az M4-es autópályára, és így a menetiránnyal szemben közlekedtek.

Hirdetés

“Elmennek a háziorvosok a fenébe, de tényleg…akik ötezer forintért átengedik. Az összes rohadjon meg! Bemegy a papa 68 évesen mankóval, járni nem tud, hát a zöldségesig nem engednéd le, és a háziorvos ötezer forintért azt mondja, hogy vezessen.

És kienged egy gyilkost az útra, aki majd megöl valakit, legjobb esetben saját magát, de nem öli meg saját magát. Ezek azért mindig ügyesen karamboloznak. Mindig valahogy túlélik, és mindig valahogy aztán az hal meg, aki egyébként szabályosan megy. (…)

Erre jött egy olyan válaszlevél, ami egyszerre elgondolkodtató.

Ugyanakkor Balázs sem fogja “kitenni az ablakba”…

Egy 68 éves idős úr reagált ugyanis a Balázs áltla leírtakra, mivel megszólítva érezte magát.

“T. Sebestyén Balázs!

Pechére én is 68 éves “papa” vagyok, jó általános egészségnek örvendek, 50 éve vezetek balesetmentesen, ebből 10 évet Lengyelországban és 9 évet Iránban (!)

Ha már járt ott akkor tudja miről beszélek, ha nem, akkor hadd idézzem egy volt kollégám (utazó nagykövet) megjegyzését a perzsa közlekedésről. “Három nap elteltével sem vagyok teljesen biztos benne, hogy ebben az országban jobbra hajts van” (hivatalosan az lenne – a szerk.). Továbbá magam járok el vásárolni, bevallom, néha még a zöldségesig is, és teljesen egyedül!

De ezzel nincs vége! A fiaim rám merik bízni az unokáim, számszerint összesen négy, szállítását, és ha még ez sem lenne elég,

Hirdetés

SOHA nem jutott vagy jutna eszembe, hogy orvost fizessek le, hogy utána mások életét veszélyeztessem a közúti forgalomban!

A jelenség, ami maga szerint általános -az orvos öregek általi megvesztegetése- elítélendő, mint minden megvesztegetés, bár szerintem nem tömeges.

Ennél sokkal nagyobb (potenciális és számszerű) veszélyt jelentenek azok, akiknek agresszivitásuk miatt már eleve jogosítványt sem kellene adni. Tele van velük a közút! Mikor jutunk el oda, hogy nemcsak a hivatásosoknak, de az ‘úrvezetőknek’ is alkalmassági vizsgálaton kellene átmenniük? Jóval több életet menthetnénk meg.

És még valami: amikor a bevezetőben említett szavakkal és stílusban illet egy korosztályt, veszélyesen általánosít. Ezen előbb kellett volna elgondolkodni. A fiatalság nem érdem, hanem állapot. Őszintén remélem, hogy Ön is jó egészségben éri el illetve szárnyalja túl azt a kort, amelyben most én leledzem!

S hogy ne legyen annyira komor hangvételű ez a levél, csatolom hozzá az iráni közlekedésről egyik irományom.

Magáért beszél. Ez 1990-ben íródott, majd látni fogja, hogy ehhez képest ami a magyar közutakon zajlik, az maga a tökély. Úgyhogy minden relatív.

Még az életkor is; mindenki annyi éves, amennyinek tartja magát.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!